A Nagy Háború hősi halottja: Kellner Sándor

Az 1897-es születésű Kellner Sándor sok bajtársához hasonlóan az iskolapadból került a harctérre. 1915-től a m. kir. 31. honvéd gyalogezred II. zászlóaljában, a 8. században szolgált mint tartalékos hadapródjelölt őrmester, később t. zászlóssá léptették elő. Kellner zászlós 1917 március 6-án halt hősi halált az olasz fronton, Kostanjevica mellett, mikor fedezékét tüzérségi találat érte. Bajtársai másnap helyezték örök nyugalomra az ivanigradi temető 77-es számú sírjába. A temető jelenlegi állapotáról sajnos nem sikerült információt találnom. 1918-ban posztumusz Nagyezüst Vitézségi éremmel tüntették ki. Ennek eredeti dokumentációja nem maradt fenn, de az 1918. évi 34-es számú Rendeleti Közlönyben kihirdették az adományozást. Kellner Sándor emlékét a komáromi zsidó hősök emléktáblája őrzi. 

A Hadviselt Zsidók Aranyalbuma című, 1940-ben megjelent emlékkönyvben megjelent az a két levél, amelyet rövidi Maxon Lajos ezredes, a 31. honvéd gyalogezred parancsnoka, illetve Dr. Deutsch Ernő tábori rabbi küldött Kellner Sándor szüleinek.

M. KIR. 31. HONV. GYALOGEZRED                     143. szám
                       kt.-1917
 Tekintetes
                                Kellner Hermann úrnak

                                                                                                                                             Komárom,Kossuth tér 38.

Álláspont, 1917 március hó 7-én                Szomorú és fájdalmas kötelességet teljesítek akkor, amidőn fiának, Kellner László (helyesen: Sándor - BF.) zászlósnak hősi haláláról értesítem. Boldogult, szeretett bajtársunk mindannyiunk által kedvelt, szerény, kötelességtudó, hőslelkű tiszt volt.
                Folyó hó 6-án délután 4 órakor az ellenséges tüzérség századának álláspontját lőni kezdte. Az első gránátlövést, mely szállása mellé csapódott be, a bátor és keményszívű fiú mosolygó arccal fel sem vette, s a második gránát oltotta ki szép reményekre jogosító fiatal életét.  Nem vigasztalásul közlöm, hogy a halál azonnal bekövetkezett, nem szenvedett semmit.
                Bátorságát igazolja azon körülmény, hogy gránáttűzben hidegvérrel és mosollyal az arcán viselkedett, miáltal legénységének a legszebb katonai példát mutatta. Ezen magatartása erősebb szívet és lélekjelenlétet árult el, mint mikor golyózáporban, elvakítva a harci lármától, az ártól elragadva tör az ember előre.
                Folyó hó 7-én délután négy órakor egyházi s katonai dísszel temettük el. Megrendült szívvel álltuk körül fiatal, hőslelkű bajtársunk sírját. A gyászistentiszteletet dr. Deutsch Ernő tábori rabbi tartotta.
                A sír  front mögött, megjelölt helyen van – a község nevét katonai okokból tudomására nem hozhatom – de értesítem, hogy későbbi időkben a 31. Honv.-pótzászlóalj parancsnoksághoz intézett ezirányú érdeklődése feltétlenül teljesítve lesz. A temetési szertartásról fényképfelvételt készítettem, mellékelve küldöm.
                Vigasztalásul szolgáljon e nehéz órában az, hogy fia mint mindenki által becsült s szeretett hős költözött el – mint igazságos és szent ügyünk egyik vértanúja. Emlékezetét hálás kegyelettel és örökké tartó bajtársi szeretettel őrizzük, s az ezred története külön megemlékezést fog szentelni a hősi halált halt vitéz, kötelességtudó magyar tisztnek.
                Úgy a tisztikar, mint a magam mély, benső részvétét nyilvánítom.
 Kiváló tisztelettel,
                                                 Maxon de Rövid Lajos

                               ezredes, a 31. honv. gy. ezred parancsnoka

ISRAELITISCHE MILITÄRSORGEdes k. u. k. 7. Korps Feldpost 647.
1917 március 8-án

 Mélyen Tisztelt Uram!
            
                 Fájdalmas kötelességet teljesítek, amikor a legbensőbb részvéttel és együttérzéssel közlöm, hogy vitéz és mindenkitől úgy szeretett, hősi halált halt fiát én temettem el tegnap, Eszter böjtjének délutánján, Ivanigradban, az ottani katonai temetőben. A temetés a legnagyobb katonai pompával ment végbe, jelen voltak lovag Sypniewsky György ezredes, dandárparancsnok, Maxon de Rövid Lajos ezredes, a 31. honv. gyalogezred parancsnoka, az egyes ezredek tiszti küldöttségei, egy legénységi díszszázad, s az egészségügyi intézet teljes tisztikara.
                Én búcsúztattam a Megboldogultat, dicsőítve benne a vitéz magyar katonát, az igazi zsidó hőst, akiben még megvolt a Makkabeusok minden kiválósága, s aki élete árán is tanújelét adta a zsidó hűségnek, bátorságnak és lelkességet. Én búcsúztam Tőle az Önök, bajtársai és az én nevemben. Tudom, hogy nagy munkára vállalkozom akkor amikor vigasztalni próbálom Őnöket. Az elveszett, reményteljes fiúért ki tudná kárpótolni a bánatsújtotta szülőt? S mégis megkísérlem ezt, mert bízom abban, hogy Őnök a távolság ködén át is meg fogják hallani az igazi együttérzés megnyilatkozó hangját. Megbízatásom van a temetésen jelenvolt két ezredes úrtól, hogy tolmácsoljam az ő őszinte részvétüket is, akik nem titkolható, de nem is titkolt megindultsággal kísérték utolsó útjára azt a kiváló ifjút, akiről a dandárparancsnok úr azt jegyezte meg: „Büszkeségünk volt, szerettük, mint a hűséges bajtársat szeretni lehet, s bámultuk, mint a kötelességtudás és a tántoríthatatlan vitézség mintaképét.” Amint látják, nem csak Önök gyászolnak a megboldogultért, hanem mindazok, akik őt ismerték, s már ez is bizonyára enyhíteni fogja az Önök szívének mély fájdalmát.
                Engedje meg tisztelt Uram, hogy most még a zsidó apához is szólhassak. Ebben a háborúban oly sokszor, és oly galád módon támadtak már meg bennünket, hogy mi ebből a háborúból nem vesszük ki részünket, s nem hozunk véráldozatot a hazáért. Az Ön fia is drága áldozattal, saját életével szaporította ki azoknak a számát, akik e hazug állítást nemcsak megcáfolták, hanem még inkább azt bizonyították, hogy a zsidó hűség minden gyermekünk szívében ott lobog, s hogy egy lépéssel sem maradhatunk hátrább a Monarchia többi alattvalója mögött! Az Önök fájdalmát idővel, úgy tudom, fel fogja váltani az Isten akaratába vetett megnyugvással vegyes büszkeség, hogy a legdrágábbat áldozták a hazáért, és a zsidó név becsületéért. Legyenek róla meggyőződve, hogy mindazok, akik fiukat ismerték, végtisztességén jelen voltak, Őt feledni soha nem fogják, s emlékét mindenkor igaz szeretettel fogják megőrizni.
                Ivanigrad a Karszton, Komen közelében fekszik, fiúk sírját fejfa díszíti, és könnyen megtalálható. Ha esetleg jobb idők beálltával fiúkat haza akarják vitetni, amennyiben tehetem, a legmesszebbmenő készséggel állok rendelkezésükre, s a ezután is még felvilágosításokra van szükségük, kérem, forduljanak hozzám a legnagyobb bizalommal.
                Most pedig fogadják tőlem még egyszer őszinte részvétem megnyilatkozását, amellyel vagyok
 

                                                                                                                             meleg hitrokoni együttérzéssel

                                                                                                                                          és igaz tisztelettel

              

                                                                                                                       Dr. Deutsch Ernő

   A 7. Hadtest tábori rabbija

 U.i.: Talán szükségük lesz még a béke idején is a címemre,  ezért közlöm, hogy polgári állásom Karánsebesen (Krassó-Szörény vármegye) van.

Köszönet a segítségért Bíró Ákosnak!