Az 1920-ban alapított Vitézi Rendbe az I. világháború kitüntetett veteránjai nyerhettek felvételt. A
rend alapszabály pontosan előírta, hogy milyen kitüntetések megléte esetén kérhette valaki felvételét a rendbe: tábornokok és törzstisztek esetében a Lipót-rend, főtiszteknél a Vaskorona-rend III. osztálya (mindkét esetben hadidíszítménnyel és kardokkal), míg a legénységnél az I. osztályú Ezüst Vitézségi Érem volt a "belépő". Bizonyos esetekben azonban eltértek ettől: a hősi halált halt katonák esetében a posztumusz vitézzé nyilvánításhoz ez előírtaknál eggyel alacsonyabb kitüntetés is elegendő volt. Figyelembe vették továbbá a Tanácsköztársaság ellenében szerzett érdemeket, illetve az elcsatolt területeken élőknél azt is, ha valaki magyarsága hangoztatásáért üldöztetést szenvedett.
A Komáromi Lapok 1940-es évfolyamában lettem figyelmes az alábbi újsághírre, amely egy posztumusz vitézzé nyilvánításról tudósított. Az eset annyiban figyelemre méltó, hogy Ghyczy János nem világháború folyamán hunyt el, hanem 1933-ban. A háborúban a császári és királyi 19. tábori vadászzászlóaljnál szolgált, mint tartalékos főhadnagy. Elnyerte a Katonai Érdemkereszt III. osztályát, hadidíszítménnyel és kardokkal, az Ezüst és a Bronz Signum Laudist (hadiszalagon, kardokkal), valamint a Károly Csapatkeresztet. Szigorúan véve, tehát a hadikitüntetései nem voltak elegendőek a tagsághoz. Olyan esetre még nem igazán láttam példát, hogy békében, természetes halállal elhunyt személyt posztumusz a Rend soraiba iktattak. Csupán feltételezés, de valószínűsíthetően ebben szerepet játszott az is, hogy elcsatolt területen, Észak-Komáromban élt.
Azonos nevű elsőszülött fiát 1941-ben várományosként fogadta be a rend. Őt egyébként 1943-ban tartalékos tüzér hadnagyként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki, hadiszalagon a kardokkal. E kitüntetés alapján ő saját jogán is tagja lehetett volna a Vitézi Rendnek.
A korabeli sajtóhír alább olvasható:
Néhai Ghyczy János vitézzé nyilvánítása
Ki ne emlékeznék Ghyczy Jánosra, Komárom városának néhány éve hirtelenül elhunyt főügyészére, a komáromi társadalom ez általánosan szeretett és nagyarbecsült tagjára, a cseh megszállás alatt is töretlen magyarságáról ismert férfiára, aki a világháború hosszú négy évét csekély megszakításokkal szüntelenül a tűzvonalban töltötte.Ghyczy János a cs. és kir. 19-es táb. vadászzászlóalj kötelékében, mint főhadnagy-századparancsnok az orosz, román és olasz harctereken harcolt és Albániában is, mint mint büntető expedíció századparancsnoka bátorságával tűnt ki.Tudjuk hogy mint katona szolgálatát a leglelkiismeretesebben végezte s hogy mintaképe volt a harctéren a hazafias önfeláldozásnak, de vitézi tetteiről ő maga mindig szerényen hallgatott. A hadi levéltár azonban megőrizte hősi tetteinek emlékét s ezeknek elismeréséül Magyarország Kormányzója, mint a Vitézek Főkapitánya, néhai dr. Ghyczy János tart. főhadnagy, ügyvédet vitézzé nyilvánította.A legfelsőbb kormányzói elismerést Révkomárom társadalma megelégedéssel vette tudomásul s a kitüntetést Ghyczy János kegyeletes emlékének koszorújába fűzi.
Komáromi Lapok 1940 március 22.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése