2017. február 18., szombat

A Kecske-kantin

A mai bejegyzés nem szigorúan véve hadi témával foglalkozik, de mégis kapcsolódik a város katonai múltjához, hiszen az itt szolgáló katonák egyik törzshelyének számító kocsmáról szól. :)
Komárom nyugati végében, a Gyár utca, a Klapka György út és a Péczeli József utca egy nagyjából egyenlő szárú háromszög alakú területet fog közre. A háromszög csúcsában, a vasúti átjáró felé található a Gyár utca 86. szám alatti Diófa kocsma, régebbi nevén a Pápay-féle vendéglő, a környékbelieknek egyszerűen csak a "Pápay". Kevesen tudják, hogy az épületegyüttes Dél-Komárom egyik legrégebbi, máig is működő vendéglátóipari egysége. 
A "kollektív emlékezet" szerint a hely már az I. világháború idején is üzemelt, az első hivatalos adat azonban 1922-ből származik, ekkor kapott italmérési engedélyt a tulajdonos, Pápay Pálné Weszely Rozália. A korabeli katonai térkép alapján kerthelyiséget övező téglafal ekkor még nem volt meg, csupán a telek sarkában álló épület. Pápay Pálné 1933 október 2-án 54 éves korában elhunyt, a kocsmát férje, majd fia, Pápay József vitte tovább. 
Pápay József építtette a kerthelyiséget, amelyet 1934 május 6-án nyitott meg a vendégek előtt ünnepélyes keretek között. A közönség szórakoztatására egy tekepályát is kialakítottak a kertben. Ugyanez év augusztusában táncmulatságot is szerveztek a komáromi leventezenekar közreműködésével.
A két világháború közti időszakban kedvelt szórakozóhelye lett a katonáknak, népszerűségét főleg a Monostori erőd és a Frigyes laktanya közelségének köszönhette. A mai Klapka György út másik oldalán, az Árpád vezér-Zrínyi Miklós-Bocskai István utcák által határolt "vitéztelep"-ként ismert városrész lakói főleg családos altisztek voltak, ők alkották a törzsközönséget. 
Valószínűsíthetően a katonáktól származott a hely korabeli beceneve, a Kecske-kantin is. A legenda szerint az elnevezés eredete a helyben mért bak sör kecskét ábrázoló reklámcégére, amely egy kecskebakot ábrázolt. Bak sört (ez elnevezés a német Bock magyarítása) több magyar sörfőzde is készített akkoriban, viszont a kecskebakos motívumot a Dreher-Haggenmacher használta.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése