2014. november 1., szombat

Képeslap 3. Látkép bunkerekkel (frissítve)


Ennek az 1939-ban postára adott képeslapnak a szövege számunkra most nem érdekes, mivel csak egy szépreményű ifjú küldi rajta üdvözlő szavait Komáromból egy budapesti úrleánynak. Annál érdekesebb viszont az osztott képeslap alsó két fotója, amely az Erzsébet szigeten álló csehszlovák betonerődöt ábrázolja. A lap Barasits János kiadásában jelent meg Budapesten.
A komáromi erődváros legifjabb elemének is tekinthető bunkereket a csehszlovák hadsereg építette 1937 folyamán, természetesen egy Magyarországról érkező támadás ellen. Eredetileg öt, egyenként több mint száz fős védőrséggel megrakott minierőd építését tervezték, ebből végül három valósult meg. Valamennyi bunker a Dunaparton épült, az itt bemutatott létesítmény az Erzsébet-hídtól mintegy 300 méterre helyezkedett el, nyugati irányban. Úgy alakították ki, hogy a belsejéből tűz alatt lehessen tartani a hidat és környékét. Az erődítmény Ko-S 4 jelzést és az "Ostrov" nevet kapta - utóbbi csehül annyit tesz: sziget, utalva az objektum helyére. A Ko-S 4-nek ma már nyomát sem látni, az 50-es évek elején a páncélkupolát kibontották és újrahasznosították - az osztrák határ közelében, Mikulovnál lévő MJ-S 29 jelzésű erődbe építették be. Az Ostrov bunker többi részét 1969-ben, az árvízvédelmi töltések építésekor bontották el.


Egy barátom küldte el nekem az alábbi képet, amely a kisalföld.hu fórumáról származik. Sajnos a tulajdonost nem sikerült megtalálnom, hogy engedélyt kérjek a felhasználáshoz, ezúton kérem elnézését, ha zavarja a kép, kérem jelezze és természetesen eltávolítom a blogról!




A sajátos helyesírású "búcsúüzenetet" minden bizonnyal a kivonuló csehszlovák hadsereg katonái hagyták hátra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése