2014. április 5., szombat

A m.kir. 31. veszprémi honvéd gyalogezred

Az I. világháború alatt a komáromi férfiak egyaránt szolgáltak a közös hadsereg és a magyar királyi Honvédség alakulataiban is. Utóbbiak közül a veszprémi 31. honvéd gyalogezred soraiban harcolt a legtöbb komáromi, ezért most ezt az ezredet szeretném röviden bemutatni.
A világháború kitörésekor a veszprémi gyalogezred a Monarchia legfiatalabb alakulatai közé tartozott. Létrejöttét az 1912. évi XXXI. törvénynek köszönhette, amely a Honvédség jelentős fejlesztését irányozta elő. Ennek keretében a meglévő (28) honvéd gyalogezredek zászlóaljainak egy részéből négy új ezredet szerveztek 29-32. sorszámmal. Az 1913 február 8-án megalakult veszprémi ezred a 31.-es sorszámot kapta.
Az alakulat alapját a 17. székesfehérvári ezred III. és IV. zászlóalja, valamint a 13. pozsonyi ezred IV. zászlóalja képezte.
Hadkiegészítési körzetéül Veszprém, Győr és Komárom vármegyéket, valamint Nyitra vármegye egy részét jelölték ki. (Ezt megelőzően a komáromi honvédújoncokat a pozsonyi gyalogezredhez hívták be.). Az ezredtörzs és az első két zászlóalj békehelyőrsége Veszprém, a III. zászlóaljé a Komárom megyei Tóváros (ma Tata része) lett.  
A világháború kitörésekor a veszprémi alakulat a m. kir 20. nagykanizsai honvéd gyalogezreddel együtt alkotta a 82. honvéd gyalogdandárt, ez pedig a 81. dandárral (a budapesti 1. és a székesfehérvári 17. honvéd gyalogezredek) együtt a 41. honvéd gyaloghadosztályt.
Etnikai szempontból egységesnek számított az ezred, az 1914-es adatok szerint az ott szolgálók 92%-a magyar nemzetiségű volt.
A veszprémi gyalogezred 1916 decemberéig az orosz, ezután pedig az olasz hadszíntéren harcolt. Veszprémbe 1918 november 22-én érkezett vissza az alakulat.
A háború utáni években az egykori 31-es honvédek rendszeres  összejöveteleket tartottak, az ezred hivatalos bajtársi szövetsége 1930-ban alakult meg. A szervezet kiadásában 1936-ban jelent meg vitéz Herczegh Géza nyugállományú alezredes tollából a Veszprémi honvédek hadtörténete címmel az ezred I. világháborús harcainak feldolgozása. 
A bajtársi szövetségnek Komáromban is volt alcsoportja, a vezetői tisztséget  Sulacsik Lajos tartalékos százados, pénzügyi főtanácsos töltötte be. A komáromi csoport rendszeresen szervezett összejöveteleket ifj. Ray Imre vendéglőjében, aki maga is az ezredben szolgált a világháború alatt.

Az alakulat nevezetes katonái: 

vitéz Fejes István (1891-1951) 1914-1916 

A sapkajelvények fotójáért köszönet Szanyi Miklósnak!

55 megjegyzés:

  1. Tisztelt Bálint Úr !
    Köszönöm a 31.ho.gyezd.blogját. Kiegészítésképpen: a szf.-i 17.gyezd III.zlj-ból lett a 31/I.zlj,a IV.zlj.-ból a 31/II.zlj,és a pozsonyi 13.gyezd Iv.zlj-a lett a 31/III zlj( Tóvárosi).
    Magam is a 31.ho.gyezd után kutakodom,különösképpen a I-II. veszprémi zlj-ak után.
    Ugyanis a Nagyapám valamelyik előbbi egységben szolgált és vonult 100 éve a galíciai frontra és szenvedett 6 éves orosz fogságot(Répás Román,1881.PorvaTell Anna).Sajnos az alegységet (zlj-szd ?) nem tudtam ezideig felkutatni,pedig szerettem volna a 100 éves évforduló alkalmával a frontos útvonalát végigjárni az iránta érzett tisztelet végett.
    Véleménye szerint milyen forrásból állapítható meg a fenti alegység jele,száma?Van e rá remény?
    További szép munkát kívánva tisztelettel: Répás József,Zirc

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tisztelt Répás József úr!

      Jó hírekkel szolgálhatok: a hivatalos veszteséglistában megtaláltam a nagyapját. Eszerint fogságba esésekor a 31. honvéd gyalogezred 3. századában szolgált, tehát az I. zászlóaljban.

      A neve 1916 februárjában jelent meg a 378-as számu veszteséglistában, de akár hónapokkal korábban is fogságba eshetett.

      A fogság helyének Pensa, Oroszország van megjelölve, ami város és terület megnevezése is egyszerre (már ha az adatok pontosak)

      http://hu.wikipedia.org/wiki/Penza

      Ez ezred harcainak kutatásához ezt a könyvet ajánlom figyelmébe:

      http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww1/konyv/h/bibJAT00350248.html

      Üdvözlettel

      BF

      Törlés
    2. Tisztelt Bálint Úr !
      Nagyon szépen megköszönöm szíves segítségét Nagyapám alegységével kapcsolatban,így már pontosabban látom és kaptam támpontot a további kutatásomhoz. Egy Bécsből kapott információ szerint :
      hadifogságbaesés: Galízien, 30.X.1914., Lager: Tobolsk, Rotte 9.
      Azt honnan lehet megtudni,hogy ki mikor és melyik számú veszteséglistában szerepel ?!
      További szép és eredményes munkát kívánok jó egészséggel !
      Tisztelettel : Répás József, Zirc

      Törlés
    3. Tisztelt Répás úr!

      A Cseh Nemzeti Könyvtár digitalizálta az összes veszteséglistát, itt elérhető:

      http://kramerius.nkp.cz/kramerius/PShowPeriodical.do?id=23834&it=0

      Az oldal alján vannak az egyes évfolyamok. Sajnos egy külön programot kell telepíteni, hogy lássa az ember az oldalakat.

      Sajnos a kereső nem a legmegbízhatóbb, a nagyapjának szerencsére elég egyedi neve volt, így könnyen megtaláltam.

      Törlés
  2. Tisztelt Bálint Ferenc!
    Szeretném megtudni, hogy a 31. Honvéd Gyalogezred orvosfőnökeként szolgált, hivatalosan 1914. augusztus 31-én bevonult és 1914. november 27-én orosz hadifogságba esett dr. Orsós Ferencről van-e bármilyen kiegészítő információja? Életrajzát kutatva jutottam el ehhez a bloghoz. Sajnos rövid háborús részvételéről alig maradt fenn valamilyen adat, ő maga pedig később sem beszélt erről, hivatalos jelentésekben sem találtam nyomát. Fogságba esése után a krasznojarszki hadifogolytábor főorvosa volt, erről az időről már vannak adataim. Egyedül az nem világos, pontosan merre szolgálhatott, milyen körülmények közt, kikkel együtt és hogyan, pontosan mikor/hol esett fogságba. Bármilyen apróság érdekes lehet. Előre is köszönöm, ha tud nekem segíteni ebben! Tisztelettel, Mester Attila

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tisztelt Mester Attila!

      A nevezettnek a Hadilevéltárban iratanyaga tudtommal nincs, a fent idézett ezredtörténetben említik, nem tudom, azt látta-e már? A hivatalos veszteséglistában nem találtam a nevét, de nem kizárt, hogy benne van.

      Üdv

      BF

      Törlés
  3. Tisztelt Bálint Úr!

    Előre elnézést kérek amennyiben többször is megkapja a levelemet!

    Nagyon érdekel a téma amivel foglalkozik ,mivel dédapám is a 31.gyalogezredben szolgált, sajnos a háborúbol nem tért haza.
    Amennyben bármilyen információval rendelkezik róla, örömmel venném ha megosztaná velem.

    Tamás Lajos (1887.Lép Mária,Kunsziget)

    Segítségét előre is köszönöm!
    Üdvözlettel:
    Csaba Virger

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tisztelt Virger Úr!

      Az 1916 február 17-én megjelent 378-as veszteséglistában szerepel Tamás Lajos, a m. kir. 31. honvéd gyalogezred 3. századának tizedese (1887 Győr vm, Kunsziget). A lista szerint orosz hadifogságba esett, sajnos az nincs feltüntetve, hogy hol tartották fogva.

      Üdvözlettel

      BF

      Törlés
  4. Tisztelt Bálint Úr!
    Segítséget szeretnék én is kérni Öntől, hogy megismerhessem ükapám történetét, aki sajnos nem tért haza a háborúból. Sajnos sok információm nincsen róla. Dédanyám már nagyon öreg volt mikor kérdezgettem róla és sajnos nem emlékezett már rá. Amit biztosan tudunk:
    Neve Molnár Mihály és Tatán lakott a Komáromi út 44-ben. Megmaradt tőle kettő darab levél is, melyeket 1914 augusztusában és szeptemberében írt. Az egyiket Eperjesnél adhatta fel a pecsét szerint. Rendfokozata ekkor szakaszvezető volt. A levélben a cím megjelölése: M. K. veszp. 31. h. gylg. ezr. 3. zlj. 12. szzd.
    Ha segíteni nem is tud, de tanácsát szívesen elfogadnám, hogy hol induljak el a kutatásában. Válaszát előre is köszönöm!
    Üdvözlettel Pete Dániel.

    VálaszTörlés
  5. Tisztelt Pete Úr!

    Szívesen segítek, de mivel az ükapjának viszonylag gyakori neve van, ez így kicsit kevés - legalább a születési év és a hely kellene a kutatás megkezdéséhez.

    Üdv

    BF

    VálaszTörlés
  6. Sajnos azokat nem tudom. De úgy gondolom Tatán születhetett. A születési évét meg ükanyámhoz tudnám viszonyítani, aki 1886-ban született (gondolom idősebb lehetett nála). Ezek alapján le lehet szűkíteni a kört?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A nyilvános adatbázisokban nem találtam, ha levéltári kutatást szeretne, ahhoz kelleni fognak a fenti adatok.

      Egyébként az "átlag" katonáról akkor van feljegyzés, ha fogyatékba került (elesett, sebesült, elfogták stb.) vagy ha kitüntették.

      Törlés
    2. Üdvözlöm újra! Ezen az oldalon elvileg megtaláltam ükapámat. Az itt lévő adatok alapján tudna még egy picit segíteni nekem?
      Molnár Mihály, született 1882 Tata. Édesapja Dániel vagy Dávid, édesanya meg elég nehezen olvasható ki, de mintha Bacsa Mária lenne.
      http://adatbazisokonline.hu/imgview/katonaallitas/1886/14

      Törlés
    3. Az alapadatok így már megvannak, ha találok valamit, jelezni fogom!

      Törlés
    4. Tisztelt Pete Úr!

      Egyetlen tatai Molnár Mihályra sikerült rátalálni a Veszteségi Lajstromban,a 31. honvéd gyalogezredben szolgált, de sajnos az életrajzi adatok nem stimmelnek, mert 1896-os születésű. A 496-os Veszteségi Lajstromban szerepel, 1916 decemberében, mint orosz fogságba esett katona.

      Üdv

      BF

      Törlés
    5. Köszönöm Uram azért a fáradozását! Dédim 1911-ben született, szóval tuti nem Ő az akit én keresek. Továbbiakban még hol tudnék érdeklődni a sorsáról? Mit tanácsol?
      Üdvözlettel Pete Dániel

      Törlés
    6. A Hadtörténelmi Levéltárat javaslom:

      http://militaria.hu/adatb/leveltariuj/content/katonaosok_kutatasahoz_szukseges_adatok

      Törlés
  7. Tisztelt Bálint Ferenc!
    Családtagot keresek. Sajnos elég gyakori neve van. Antal Lajos, édesanyja Virág Julianna, édesapja Antal Károly. Siófokon éltek. Annyit tudunk róla, hogy a 31.népfelkelő ezred 6. század II. zászlóaljában szolgált, mint szakaszvezető. Illetve egy 1929-es utólagos anyakönyvi bejegyzés szerint 1917.dec.31-én hunyt el az orosz harctéren 40 éves korában.
    Vajon helyileg hol halhatott meg? A nyilvános veszteséglistákban még nem találtunk róla információt.
    Köszönöm a válaszát
    Borsosné Dóra

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tisztelt Borsosné Dóra!

      A dátum kissé gyanús, mivel akkora már jórészt megszűntek a harcok az orosz fronton.

      Javaslom, hogy érdeklődjön a Hadtörténelmi Levéltár bécsi kirendeltségénél! Az emailcímük ukadelwien kukac gmail pont com

      Üdv

      BF

      Törlés
    2. Köszönöm a válaszát. Magyar vagy német nyelven írjunk e-mailt? Azért érdekes, hogy ha nem voltak harcok, hogy halhatott hősi halált? A neve a siófoki emléktáblán is szerepel.
      Lehetséges, hogy korábban esett el, csak 1917. dec. 31-én jegyezték be?
      Köszönettel
      Borsosné Dóra

      Törlés
    3. Egy állandó kétfős magyar kirendeltség működik Bécsben, úgyhogy magyarul nyugodtan lehet nekik írni.

      Az illető rokon egyébként hadifogolytáborban is meghalhatott, de arra is van számtalan példa, hogy valaki hónapokkal, vagy évekkel korábban halt bele egy harctéri sebbe.

      Törlés
  8. Tisztelt Bálint úr.
    Volt falum hősi halottainakaz emlékét kezdtem kutatni. Sajnos nagyon kevés visszaemlékező él már. Tisztelettel kérdezném , tudna -e valamit segíteni abban, hogy Ruttner József népfelkelőa magy. kir. 31. gyalogezred katonája halála előtt hol harcolhatott?
    Ismert adatai.: Sz: 1877 június 7. Halimba /Ruttner Pál és Vajai Teréz gyermeke/Meghalt Insbruckban 1915 február . Helyőrségi kórházban / hasi hagymázban/Azért is érdekes az Insbrucki elhalálozás, mert az ön által fenntebb leírtak szerint alakulata ekkor még az orosz fronton harcolt
    Másik kérdésem, hogy ha jól értettem, ebbe az alakulatba tagozódott bele a 20. gyyalogezred. Két népfelkelő katonánk is itt vesztette életét.-Gazdag Dániel / Csékút 1887.február 13 Szülei: Gazdag Déniel, Tolner Eszter. megh:1915 ápr 17. Kárpátokba. Hol? Az ő holttestét hazahozták, síremléke van. Antal Sándor PálNemestördemic 1875június 16 Szülei:Antal Sándor és Szegedi Zsófia megh:1916 február2. Nagykanizsa kórház . Neki is siremléke van. Kérdésem, hogy ez az alakulat merre harcolt?
    Elnézést a sok kérdésért, de szeretnék minnél többet megtudni róluk és egyenlőre ennyi az információm. Válaszát előre is megköszönve Tisztelettel: Varga György.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tisztelt Varga Úr!

      Ruttner József valószínűleg azért kerülhetett Innsbruckba, mert akkor éppen ott tudtak sebesülteket elhelyezni.

      Gazdag Dániel halála idején a 20. honvéd gyalogezred a magyar területre betörő oroszok ellen harcolt, Csukaháza környékén.
      https://hu.wikipedia.org/wiki/Csukah%C3%A1za

      Az ezredtörténet viszonylag részletesen leírja az alakulat háborús pályafutását.

      Szepessy-Bugsch Aladár: A m. kir. nagykanizsai 20-ik Báró Szurmay Sándor honvéd gyalogezred története a világháborúban. I.-II. k. Sopron, 1931

      Azt nehéz lenne megmondani, hogy Antal Sándor hol harcolt, tekintve, hogy nem tudjuk hogy mennyi időt töltött a kórházban halála előtt.

      Törlés
  9. Tisztelt Bálint úr.
    Válaszát nagyon szépen köszönöm.Ha nem veszi tolakodásnak szeretném még megkérdezni, hogy a faluból bevonult katonákról található-e valamilyen nyilvántartásban fénykép? Leginkább igazolvány képre gondolok.
    Gyors válaszát előző kérdéseimre mégegyszer köszönöm.
    Üdvözlettel: Varga György

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tisztelt Varga Úr!

      Nem veszem tolakodásnak, magam is örülnék egy ilyen fényképes adatbázisnak, de ilyen sajnos nem létezik, az igazolványképek korszaka jóval később kezdődött.

      Üdvözlettel:

      BF

      Törlés
  10. Tisztelt Bálint úr. Újra csak köszönöm a gyors választ. Azért kérdeztem, mert kaptam egy könyvecskét: Tóth Dezső: Dákaiak az I.világháborúban.
    Helytörténet kutató barátom 20 ilyen képet jelentetett meg az írásban. Az a válasza, hogy a falúbeliektől szerezte be a képeket, számomra kissé hihetetlennek tűnt. Azért gondoltam hogy van ilyen archívum. Ennek hiányát nagyon sajnálom.Ezek a katonák akikkel én foglalkozom Csékútról / ma Ajka-Padragkút/ vonultak be. Ha ezt a kutatást befejezem azt hiszem saját nagyapámra is sor kerül. Ő göllei volt. Olaszországban harcolt és sebesült meg. Sajnos nagyon keveset mesélt arról az időről.
    Az ő adatai:Szülei: Törzsök József/ 1852 aug.28 Ráksi/ és Valicsek Erzsébet./ 1971, június 10. Olaszfalu./ Szül:Igal,1894, október 13.
    Mégegyszer megköszönve válaszait, tisztelettel: Varga György

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tisztelt Varga úr!

      Kis településeken, ahol jobban őrzik az emlékeket, sokkal nagyobb az esély ilyen felvételeket találni.

      A továbbiakban is állok rendelkezésére!

      BF

      Törlés
  11. Tisztelt Bálint úr. Nagy örömmel veszem tudomásul, hogy több fényképet sőt levelet is kapok az emberektől és még nincs vége. ----Remélem!-----Megköszönve eddigi segítségét,kérem, ha vanráideje és lehetősége sziveskedjen nagyapámról is információt küldeni.Minden esetre kegyelemteljes, békés Karácsonyt kivánok.
    Üdvözlettel: Varga György.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tisztelt Varga Úr!

      Az Ön által megadott adatokkal a nyilvánosan elérhető adatbázisokban nem találtam meg a nagyapját.

      Ajánlom figyelmébe a Hadtörténelmi Levéltárat, ha maradt valami adat, ők előkerítik:

      http://militaria.hu/adatb/leveltariuj/

      Boldog Ünnepeket kívánva:

      BF

      Törlés
  12. Válaszát köszönöm szépen. Üdvözlettel V Gy.

    VálaszTörlés
  13. Tisztelt Bálint Ferenc !

    Gyerekkorom óta foglalkoztat üknagyapám sorsa aki I. Világháborúban harcolt de 1917-elesett nagymamám elbeszélése szerint Pozsonynál esett el de nem tudni biztosra. Saját kutatásom szerint a 31.gyalogezrednél szolgált de ez is feltételezés részemről mert akiket megtaláltam falubelieket azok mind ott szolgáltak. Üknagyapám 1885.09.04.-én született bár a hónap nap saját kutatás. Születési hely: Kis-Árpás vagy Nagy-Morichida Győrvármegye . Szülei : Bognár Mihály és Pap Ágnes ezeket az adatokat tudtam eddig felkutatni. Tudna nekem segíteni hogy mi történhetett üknagyapámmal esetleg ha megtudnám hogy hol halt hősi halált és hol van eltemetve. Köszönöm Előre is válaszát .
    Üdvözlettel : Ifj.Varga Szabolcs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tisztelt Varga Szabolcs!

      Szívesen utánanézek az üknagyapjának, de az ő nevét nem írta le. Anélkül nehéz lesz :)

      Törlés
    2. Üdvözlöm ! Bocsánat annyi minden volt a fejembe a a lényeget meg kihagytam Bognár Mihály és 1885.09.06 született.
      Köszönöm válaszát
      Üdvözlettel: Varga Szabolcs

      Törlés
    3. Tisztelt Varga Szabolcs!

      A nyilvános adatbázisokban nem találtam meg, igaz eléggé gyakori neve van.

      A 31. honvéd gyalogezred mellett egyébként a 76. közös gyalogezred is szóba jöhet, számos árpási szolgált ott is.

      Annyit megjegyeznék, hogyha valóban 1917-ben halt meg Pozsonyban, az valószínűleg kórházban történt.

      Ajánlom figyelmébe a Hadtörténelmi Levéltárat, ha maradt valami adat, ők előkerítik:

      http://militaria.hu/adatb/leveltariuj/

      Törlés
    4. Tisztelt Bálint Ferenc !
      Köszönöm a segítséget a továbblépéshez remélem maradt fent valami adat róla .
      Üdvözlettel: Ifj. Varga Szabolcs

      Törlés
  14. Tisztelt Bálint Ferenc! Ükapám testvéréről, Weisz András tartalékos tizedesről (vagy vmilyen tiszt helyettes)vöröstói gazdaemberŕől szeretném megtudni a halálának körülményeit amennyiben ez lehetséges. Sajnos a születési dátumát nem tudom pontosan valamikor 1886-90 körül. Annyit tudunk dédmamám szerint, hogy "minnyá' a háború elején elesett de a család többet nem tudott, mert Andrásbácsi megházasodott a bevonuláskor, és az újasszony kapott minden hírt" a 17-es székesfehérváriak 11-es századában szolgált még a 1908-as kiképzése során. Onnan került 1912-ben a veszprémiekhez. Nem lelkesedett túlzottan a háborúért, azt mondogatta mindíg, hogy a csillagok a gallérján fogják megölni őt... Ha estleg az kideríthető, hogy mikor és hol esett el, nagyon megköszönném. Üdvözlettel Horváth Marci

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tisztelt Horváth úr!

      Mivel a név eléggé gyakori, a nyilvános adatbázisokban a településnévre próbáltam keresni, de nem jártam szerencsével.

      Én azt javaslom, hogy próbálja meg a Hadtörténelmi Levéltárat:

      http://militaria.hu/adatb/leveltariuj/content/katonaosok_kutatasahoz_szukseges_adatok

      Mivel a kutatáshoz kellene egy pontos születési év, tettem egy próbát a familysearch.org adatbázisával, ami kidobott egy vöröstói Weisz Andrást 1885-ös születéssel.

      https://familysearch.org/ark:/61903/1:1:XZM7-WDM

      Vöröstó elég kis település volt akkoriban (is) talán ó lehet az.

      Törlés
  15. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  16. Tisztelt Bálint Ferenc!

    Nagyon nagyon köszönöm fáradozását. Az osztrák hadi levéltárban ami az első világháborús veszteséglistákat dolgozza fel, találtam egy Weisz Andreas nevű 1914 szeptemberében elesett katonát (csak az ezred szám van megadva, sem alegység, sem születési év, sem származási hely), de ő a 38 közös gyalogezredben szolgált közlegényként (infanterist). András bácsiról az utolsó fennmaradt fotón 1909-ből a gallérján kettő csillagot viselő egyenruha van, mellette a 17-es honvédek sapkája látható. Lehet hogy lefokozták közlegénynek, és átvezényelték egy közös gyalogezredbe? Ilyen megtörténhetett akkoriban? Az 1885-ös születési év reális lehet mert 1907-09 között volt katona, utána lett tartalékos. A fotó hátoldalán annyi szerepel, hogy elesett 1914-ben a kárpátokban. Fáradozását mindenesetre had köszönjem meg még egyszer. Maradok tisztelet teljes üdvözlettel: Horváth Marci

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tisztelt Horváth Úr!

      Mivel az alakulat és a rendfokozat nem stimmel, a név pedig nem túl ritka, szerintem nem róla van szó.

      Üdv

      BF

      Törlés
  17. Tisztelt Bálint Ferenc!

    A családom apai ágát kutatom, de dédapámnál, Kelemen Aladárnál nagyon elakadtam, ebben kérnék egy kis segítséget. Ő többfelé megfordult a Felvidéken (1903: Dunaújfalu/Nagygadócz, 1906: Losoncapátfalva, 1908: Szalatna, 1909: Apácaszakállas), de az utolsó nyom 1913-ból Komárom, illetve annyit tudunk, hogy a család valamikor ekkor Keszegfalvára került. Feltételezem, hogy innen vitték aztán a háborúba, ahonnan már nem tért vissza. Ezt találtam róla a veszteséglistában:
    "Kelemen Aladar, Inft.,k.u. LstEtappB. V/24., Hoszufalu (így írva), 1871, Verletzungen, Autounfall, 17./1.1917., gestorben"
    Ezenkívül szerepel a neve Keszegfalván a világháborús emlékművön.
    Ennél többet nem tudok róla sajnos. Ez alapján ki lehet deríteni, hogy Komáromból vonult-be, illetve bármilyen további adatot róla? Hol halt meg, hol temethették el?
    Előre is köszönöm a segítségét!

    Üdvözlettel:
    Kelemen Balázs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tisztelt Kelemen Balázs!

      Attól tartok a veszteséglista-bejegyzés nem az Ön ősére vonatkozik.
      A megjelölt alakulat a k.u. LstEtappB. V/24 vagyis a m. kir. 24/V. népfölkelő hadtápzászlóalj. A 24 a felállító alakulatra, a brassói 24. honvéd gyalogezredre utal, tehát egy erdélyi egységről van szó.
      Hosszufalu ebben az esetben valószínűleg BRassó melletti településre vonatkozik, ami a mai Négyfalu része.

      https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A9gyfalu

      Hogy a katonai nyilvántartásból ki lehessen valamit deríteni a felmenőjére vonatkozólag, ahhoz sajnos kell a születési hely és a születési év.

      Törlés
    2. Tisztelt Bálint Ferenc!

      Köszönöm az információkat. Megpróbálok tovább nyomozni a keszegfalvi vonalon. Ami egyébként a brassói vonallal gond, hogy van egy Pancsováról neki írt képeslapom, ami elég nehezen olvasható, de van egy ilyen része: "Pancsován együtt van a hétfalusi...". Ez persze lehet két falusi is, de a Hétfalu elnevezés ugyancsak utalhat a Brassó melletti falvakra. Viszont azt jól sejtem, hogy ha valaki Komáromban lakott, akkor nem Brassóban sorozták be?

      Törlés
    3. Alapesetben, ha komáromi születésű emberről van szó, akkor nem nagyon.
      Ha az illető brassói születésű, és úgy költözött el Komáromba, hogy nem jelentette be az illetőség változását (modern viszonylatban: az állandó lakcíme Brassó maradt) akkor az eredeti lakhely szerinti alakulatához hívták be, ez a forgatókönyv lehetséges.

      Törlés
    4. Találtam egy pontos születési dátumot Kelemen Aladárhoz: 1870.08.20., Hosszúfalu. Így már nem tartozik szorosan a blog témájához, de így rá lehet keresni valahol a nyilvántartásokban? Még talán kiderülhet, hogy tényleg Komáromból került oda.

      Törlés
    5. Első körben a https://www.familysearch.org/search -ot javaslom, nagyon sok anyakönyv fenn van.

      Ha már Felvidék, Vághosszúfalu nem lehet a születési hely?

      https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1ghossz%C3%BAfalu

      Törlés
  18. Tisztelt Bálint Ferenc Úr!
    Különleges szecessziós stílusú szülőházam - a veszprémi egykori Rákóczi téren - történetét kutatva jutottam Adorján Mór építész nevéhez. Sikerült kideríteni a hadisír-adatbázisból, hogy 1872-ben született és 1915 nov 12-n halt meg , a veszprémi 31. honvédezred szakaszvezetője volt és sírja a veszprémi izraelita temetőben van.
    Az a kérdésem, hogy lehet-e tudni több részletet róla, esetleg a halálának körülményeiről, helyéről?
    Előre is köszönöm a válaszát!
    Üdvözlettel:
    Rácz Katalin
    (Ui: azért töröltem és írtam be mégegyszer az előző kérdésemet, mert elfelejtettem beixelni az "Értesítést kérek"-et)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tisztelt Rácz Katalin!

      A fentiekhez annyit tudok hozzátenni, hogy Adorján szakaszvezető az 31. gyalogezred 1. századában szolgált, és a veszprémi tartalékkórházban hunyt el tífusz következtében.

      Üdvözlettel

      BF

      Törlés
  19. Nagyon köszönöm a gyors válaszát!!!

    Hálás szeretettel üdvözlöm és a munkájához sok sikert kívánok!!!

    VálaszTörlés
  20. Tisztelt Bálint úr! Érdeklődéssel olvasom az írásait. Itt látom, hogy többen kérdeztek Öntől, és választ is kaptak, így próbálkozom. Pár éve családkutatással foglalkozom szabadidőmben. I.Világháborúban nagyapám volt katona, akit én már nem ismertem. Tagscherer János an.Koronczay Erzsébet, sz.1874.04.12. Budapesten született, Később Veszprémbe költözött, majd Várpalotán élt. Budapesti katonaállításban megtaláltam. Alkalmatlan volt rossz egészségi- és fizikai állapota miatt. Később 1900-ban költözött Veszprémbe, és a háború idején Várpalotán lakott. Onnan vonult be katonának, nem találom nyomát. Előzmények alapján gondolhatnám, hogy nem is volt, de az egyetlen fényképem róla éppen egy háborús katonai fotó. Nem volt jelentős személy semmilyen szempontból, csak nekem. 1940-ben halt meg, de édesapámtól úgy hallottam, hogy hazatérte után méginkább beteges volt. Ha valami csekély adat maradt volna, megköszönném. Üdvözlettel; Pércsy/Tagscherer Edit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Máris szégyenkezem...Hibáztam. Koronczay Erzsébet a felesége volt. Édesanyja Szombathelyi Berta.

      Törlés
    2. Kedves Edit!

      Azok az adatbázisok, amikhez én hozzáférek zömmel az elesetteket, sebesülteket, hadifogságba esetteket, illetve kitüntetetteket tartalmazzák. Ezekben nem találtam egyezést a megadott adatokkal.

      Ha a képet be tudja scannelni, és elküldi a fent megadott emailcímre, arról talán sikerül valamit megállapítani.

      Üdvözlettel

      BF

      Törlés
    3. Köszönöm szépen! Küldöm

      Törlés