2016. szeptember 9., péntek

Fénykép 13.: Pékkatona

Ezen a felvétel első látásra kevés támpontot nyújt az alakulat, vagy a fegyvernem meghatározásához. Azonban ha jobban szemügyre vesszük a katona által viselt ügyességi jelvényt, akkor talán némileg közelebb jutunk a megoldáshoz. A jelvény ábrája sajnos nem igazán vehető ki, de a szegély díszítése  viszonylag jól látszik. Ha végigtekintünk az osztrák-magyar hadseregben használatos ügyességi jelvényeken, akkor az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a katona az élelmezési csapat számára rendszeresített jelvényt viseli, ezt 1906-ban vezették be. A fotó kapcsán érdemes pár szót szólni erről a viszonylag ritkán emlegetett csapatnemről is.
Az élelmezési csapat (Verpflegs Branche), mint a neve is mutatja, a hadsereg élelmiszer-ellátásáért felelt, de hatáskörébe tartoztak az olyan természetbeni javak is, mint a tüzifa, vagy az ágyszalma is. Békeidőben a Monarchia területén a nagyobb helyőrségekben élelmezési raktárak (Verpflegs Magazin) működtek. Komáromban is volt ilyen, az 5. hadtest területén ezen kívül Pozsonyban és Sopronban működött élelmezési raktár, valamint Szombathelyen egy kisebb, úgynevezett fiókintézet. Az egyes raktárakat élelmezésügyi tisztviselők vezették. A Monarchia haderejében az ún. katonai tisztviselők (Beamten) végeztek számos technikai, illetve adminisztratív jellegű háttérmunkát, de elkülönültek a katonaállományú tisztikartól. 
A komáromi élelmezési raktárban általában 5-6 tisztviselő, illetve tisztviselő-gyakornok teljesített szolgálatot egy VIII. vagy IX: rangosztályú (tehát őrnagynak, vagy századosnak megfelelő) elöljáró vezetésével. A legénységi állományt civil szakképzettségének megfelelően osztották be az élelmezési csapathoz, az itt szolgálók túlnyomó többsége pék vagy molnár volt a polgári életben, ezért a többi baka általában csak pékkatonaként hivatkozott rájuk. Arra vonatkozóan sajnos nem találtam adatot, hogy egy-egy élelmezési raktárban hány főnyi legénység szolgált. A legénység egyenruhája már békeidőben is csukaszürke volt, világoskék hajtókával, de a tisztviselők díszben sötétzöld kétsoros waffenrockot öltöttek.


A kép Wojtowicz Richárd Megye utca 9-11. szám alatti műtermében készült, amely 1910 októberében nyílt meg és 1919-ig itt működött.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése