2014. május 22., csütörtök

Fénykép 5. Folyamőr

A kép a m. kir Folyamőrség egyik Komáromban állomásozó katonáját ábrázolja.  Rendfokozatát sajnos nem lehet megállapítani, mivel azt a zubbony ujjának végén viselték. Bár a felvétel kicsit elmosódott, a  matrózsapka szalagján kivehető a M. KIR. FOLYAMŐRSÉG felirat. A hátoldalon a következő szöveg olvasható:

Emlék: 1929 március 10. Komárom Igmánd Erőd



 A trianoni békediktátum többek közt a folyami hadihajózást is szigorúan szabályozta, Magyarország mindössze három őrnaszádot tarthatott fenn folyamrendészeti célokra (ezt később négy, majd nyolc egységre bővítették). A Folyamőrség névlegesen a Belügyminisztérium alárendeltségébe tartozott, mint rendészeti szerv, a valóságban azonban a honvédelmi tárca irányítása alatt állt, amit természetesen titkolni kellett a Szövetségközi Katonai Ellenőrző Bizottság tagjai előtt, akik a trianoni előírások betartását ellenőrizték. Valószínűleg ennek is tudható be, hogy eléggé kevés információ áll rendelkezésre a Folyamőrség korabeli szervezetéről - a helyi sajtóból sikerült kiderítenem, hogy a megjelölt időszakban a Folyamőrség kiképző zászlóalja állomásozott a városban. Az alakulat központja a Csillagerődben volt, de a bemutatott fotó tanúsága szerint az Igmándi erődben is helyeztek el folyamőröket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése