2022. július 29., péntek

Hírek a múltból 31: Főhercegek Komáromban

Frigyes és Vilmos főherceg
A Monarchia idején megszokottnak számított, hogy a tágabb uralkodócsalád tagjai
megfordultak Komárom városában. János Szalvátor főherceg hosszabb időt is töltött nálunk, erről korábban már megemlékeztem az itt készült fényképe kapcsán. 1889-től rendszeres vendég volt Komáromban, Habsburg-Tescheni Frigyes főherceg, aki altábornagyként, majd táborszernagyként a pozsonyi V. hadtest parancsnoka volt. Látogatásai ennek megfelelően hivatalos jellegűek voltak, a Frigyes ugyanis a helyőrség alakulatainak megszemlélése végett jött Komáromba.

A főhercegi vizitek szinte mindig azonos forgatókönyv szerint zajlottak: a hajóval, később vonattal érkező fenséget a helyőrség tiszti küldöttsége fogadta a várparancsnok vezetésével. A vendég ezután szemleútra indult, megvizsgálta az egyes katonai alakulatokat, illetve létesítményeket. Éjszakai szállásul mindig a "Magyar Király" szálloda szolgált. A látogatások része volt természetesen a tisztikar által rendezett díszebéd, illetve díszvacsora, de a főhercegek időnként hely társadalmi eseményeken is megjelentek, ha az alkalom úgy hozta. 1893-ban két főherceg is meglátogatta Komáromot: Frigyes nyári hadtestparancsnoki szemleútja előtt májusban nagybátyját, Habsburg-Tescheni Vilmos főherceget is fogadta a helyőrség. Neki kétszeres oka is volt a látogatásra: egyrészt ő töltötte be a cs. és kir hadsereg tüzérségi felügyelőjének tisztjét. Másrészt 1842 óta ő volt a komáromi központú cs. és kir. 12. gyalogezred ezredtulajdonosa. Az alakulat zöme - az ezredtörzs és az I-III. zászlóaljak - ekkor éppen a városban állomásoztak, csak a IV. zászlóalj feküdt a boszniai Bilekben. Vilmos főhercegnek tehát kiváló alkalom volt, hogy "saját" ezredét* is megszemlélje.

Az alábbiakban néhány országos sajtóban megjelent hírt szedtem csokorba az 1893-as látogatásokról: 

Vilmos főherceg Komáromban. 


Komáromi levelezőnk táviratozza: Vilmos főherceg ma Komáromba érkezett. A főherceget a hajóállomásnál a helyőrség törzstisztikara Pelikán várparancsnok vezetése alatt teljes díszben fogadta. A főherceg a Magyar király szállóba szállt, hol ma este tiszteletére fényes vacsorát rendezett a tisztikar. A főherceg holnap az összes csapatokat a nagy-igmándi vársáncok közelében lévő katonai gyakorlótéren meg fogja vizsgálni.  


Budapesti Hírlap 1893. május 13.


Komáromból táviratozza levelezőnk: Vilmos főherceg ma egész délelőtt csapatszemlén volt. A csapatok ügyes felvonulását nagy tetszéssel és megelégedéssel kísérte. Délben a tiszti kaszinó éttermében díszebéd volt, a melyet a tizenkettes számú gyalogezred tisztjei rendeztek ezredtulajdonosuk tiszteletére. Vilmos főherceg este a tisztikar kíséretében megjelent a komárommegyei közművelődési egyesület javára rendezett hangversenyen. Itt a főherceget Rudnay Béla főispán, Beöthy Zsigmond és több városi notabilitás fogadta. 


Pesti Napló 1893. május 14.


Frigyes főherceg Komáromban. 


Komáromi levelezőnk telegrafálja, hogy Frigyes főherceg ma délután a bécsi hajóval a helyőrség megvizsgálása céljából oda érkezett. A hajóállomásnál a főherceget Pelikán várparancsnok és az összes törzstisztikar fogadta, A főherceg holnap csapatszemlét fog tartani.  


Budapesti Hírlap 1893. július 4.


Komáromból sürgönyzik lapunknak, hogy Frigyes főherceg ma kora reggel a Monoslor-várerőd közelében lévő gyakorló-téren a 48. és a 12. gyalog-ezredeket megvizsgálta és a csapatok magatartása fölött több ízben megelégedését nyilvánitotta. Délben a tisztikar a főherceg tiszteletére a tiszti-kaszinóban fényes diszebédet rendezett, mely alkalommal a főherceg több törzstiszttel élénk beszélgetést folytatott. 


Pesti Hírlap 1893. július 5.


* Vilmos főherceg a 12-esek mellett még két alakulatnak is ezredtulajdonosa volt. A cs. és kir. 3. hadtest-tüzérezrednek, valamint a cs. és kir. 4. gyalogezrednek. Ez utóbbi tisztet, mint a Német Lovagrend nagymestere töltötte be. 

A Magyar Király szálloda


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése