2015. október 22., csütörtök

Hírek a múltból 11: A rablógyilkos őrmester

Korábban már esett szó a katonák által elkövetett kisebb-nagyobb kihágásokról, bűncselekményekről. Időnként azonban egészen kirívó esetek is előfordultak. Komárom közvéleményét 1912 tavaszán egy rablógyilkosság foglalkoztatta, melynek elkövetésével a helyben állomásozó szanitéckülönítmény egyik altisztjét gyanúsították. 

A rablógyilkos őrmester

A mosonújfalui rablógyilkosról, Beck Tivadar komáromi egészségügyi őrmesterről, ki a múlt szombaton megölte Kalinka Mátyás mosonujfalui embert, a következő újabb részleteket közölhetjük:
A gyilkos elejével tagadta tettét, mikor a katonai és csendőrhatóság Komáromban kérdőre vonta, de mikor megtalálták nála az áldozat óráját és pénzét, a bizonyítékok súlya alatt bevallotta tettét. Azzal védekezett, hogy nem előre megfontolt szándékkal követte el a bűnt, hanem közte és régi barátja Kalinka között, ki költekezései, kártyázása és pazarlása miatt korholni kezdte, szóváltásba keveredett, majd verekedés támadt közöttük s forgópisztolya, melyet védekezésül rántott elő, véletlenül sült el. Ekkor aztán áldozatát kirabolta. E vallomásnak azonban ellentmond az, hogy engedelem nélkül, titokban távozott állomáshelyéről Komáromból, s az áldozat körül a kocsin semmiféle dulakodásnak a nyomát nem észlelte a vizsgálat. – Az őrmester nagyon költekező életet folyatott, és emiatt sok keserűséget okozott köztiszteletben álló, Mosonujfalun lakó édesatyjának. A bűntény gyors és sikeres kiderítése körül nagy érdemeket szerzett Lautner János királyhidai csendőrőrmester, ki a rajkai és nezsideri csendőrőrsökkel együtt teljesítette a nyomozást. A nevezett őrmester, ki legelsőnek értesült a bűntényről, a gyanúokok alapján azonnal Beck Tivadarban sejtette a bűnöst s személyesen utazott Komáromba. Az ő vallatására tört meg a bűnös és ismerte be tettét.  

Komáromi Lapok 1912. március 13. 

A történet folytatását a jövő hónapban közlöm.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése