Komárom evangélikus hősi halottai az I. világháborúban

A 20. század elején Komáromban az evangélikus egyházé volt a legkisebb gyülekezet (a
görög katolikus és ortodox felekezetek csak szórványként voltak jelen). Az utolsó, 1910-es népszámláláson 728 fő vallotta magát evangélikusnak. A 700 fősre tehető közösség 13 tagja esett el az I. világháború során, legalábbis ennyi név szerepel az észak-komáromi evangélikus templomban található emlékművön. Az emléktábla felavatásáról eddig nem sikerült közelebbi adatokat találnom, de minden bizonnyal az 1920-as években kerülhetett rá sor. A felvésett nevek mellett rendfokozat és a halál éve szerepel. 

Hírek a múltból 30.: Hősök emlékünnepe Komáromban

Hősök emlékünnepe Komáromban.

Vasárnap délután 5 órakor hatalmas tömeg gyülekezett a hősök temetőjében, hogy az évente szokásos ünnepet megülje. A közönség soraiban ott láttuk a polgári társadalom színe - javát, a katonaság előkelőségeit, az egyes alakulatokat, az iskolákat, hatóságokat, hivatalokat és egyesületeket.

A leventezenekar által intonált Himnusszal kezdődött az ünnepség, majd a róm. kath. vegyeskar kitűnő összetanulásban énekelt egy hazafias dalt. Ezután Surányi Ferenc apátplébános mondott magasszárnyalásu, gondolatokban gazdag, hazafiasságtól izzó, lendületes ünnepi beszédet.

Majd a róm. kath. vegyeskar énekszáma következett Bischoff Géza karnagy kitűnő vezetése mellett.

Ezután Hajnal Alajos százados mondott a katonaság részéről nemesveretü, hazafias beszédet, mely mély nyomokat hagyott az ünneplő közönség lelkében. Beszéde végén elhelyezte a helyőrség koszorúját, a hősök temetőjének nagy keresztjére.

Utána az izr. hitközség helyezte el koszorúját.

A koszorúk elhelyezése után a honvéd altiszti dalárda éneke következett Boldizsár István karnagy vezényletével. A dal messze szállt, hogy mindenki szemébe könnyet csaljon. A dalárda énekszámát követően a levente zenekar a Magyar Hiszekegyet játszotta el Bethlendy Sándor karnagy vezetésével.

Végezetül a diszszázadok és az összes csapatok, valamint a leventék díszszakasza diszmenetben vonult el a megjelent polgári és katonai előkelőségek előtt. Hosszú ideig tartott, amig az ünneplő közönség szétoszlott és hosszú kígyóvonalban megindult a város felé.

Komárommegyei Hírlap 1930. május 31. 

Hírek a múltból 29.: Vetsey Ede altábornagy nekrológja

1935 nyarán tragikus hirtelenséggel hunyt el Vetsey Ede nyugalmazott altábornagy, a cs. és kir. 5.
huszárezred utolsó parancsnoka. Élete utolsó éveit Komáromban töltötte, Sarolta nevű leánya Alapy Gáspár komáromi polgármester felesége volt. Vetsey altábornagy másik lányához utazott látogatóba, a bukovinai Csernovicba, de útközben megbetegedett és megérkezése után nem sokkal meghalt. A város köztiszteletben álló polgárának halálával igen részletesen foglalkozott a komáromi sajtó, de az országos lapok is beszámoltak róla. A mai bejegyzést az erről szóló hírekből állítottam össze. 

A megjelent beszámoló szerint Vetsey holttestét a hozzátartozók Komáromban akarták eltemettetni. Kutatásaim szerint erre végül nem került sor. Csernovic 1945 után a Szovjetúnióhoz került, így feltehető, hogy nyughelyét mára már felszámolták.

Fénykép 22.: Csoportkép Magernél

A webumenia.sk oldalon találtam az alábbi, Mager Ottó által készített felvételet, amelyet a Szlovák Nemzeti Galéria töltött fel a felületre, saját gyűjteményéből. A hátlap tanúsága szerint a felvétel Mager első műtermében, a Duna utca 341. alatt készült. 

A képen öt katonát láthatunk: középen egy őrmester ül, a többiek tizedesi rendfokozatot viselnek. A szűk zsinóros magyarnadrágok világossá teszik, hogy valamennyien egy magyarországi kiegészítésű közös gyalogezred állományába tartoznak. Az őrmesteren kívül - aki zubbonyt visel - mindenkin ujjas (Ärmelleibel) látható. Ez a nyitott gombolású, külső zsebek nélküli felsőkabát egy többcélú ruhadarab volt, ugyanis hideg időben a zubbony alá is felölthették, de önállóan is viselhető volt, amint az a képen is látszik. A magyar anyanyaelvű katonák a német kifejezés "magyarosításával", örömlajbinak nevezték. 

A ruházat már kék színű, viszont a derékszíjak még fehérek. Utóbbiakon már anem sokkal korábban bevezetett Werndl puskák jatagánpengés bajonettje függ, míg a jobb oldalt a földön ülő tizedes oldalán egy gyalogsági kardot láthatunk. E szerint a felvétel néhány évvel a kék ruházat és az új fegyverzet bevezetése után készülhetett, valószínűleg 1871 körül, mivel Mager Ottó ekkor nyitotta meg saját műtermét. 1872 áprilisában azonban már biztosan a Duna utca 344. szám alatt volt a műterem, így a kép készítésének ez a felső időhatára. 

A gallérhajtókák meglehetősen sötét színűnek tűnnek, így nem zárható ki, hogy a 12. gyalogezred, a "háziezred" katonái fényképezkedtek Mager Ottó műtermében. 

Slovenská národná galéria, SNG

A felvétel a webumenia.sk. oldalon is megtekintehető, tetszés szerint nagyítható, illetve letölthető.

Nyilatkozat háborús szolgálatról

Ebben a bejegyzésben egy 1941-es keltezésű dokumentumot szeretnék bemutatni. A szép kézírással papírra vetett okmány egy igazolás, amelyet Sulacsik Lajos (1874-1950), a m. kir. pénzügyigazgatóság komáromi kirendeltségének munkatársa állított ki Freier Bertalan számára, a nevezett I. világháborús szolgálatáról.

A Nagy Háború hősi halottja: Dr. Osztoics István

A ráckevei születésű Dr. Osztoics István az esztergomi bencés gimnáziumban végzett. 1903-ban
Esztergomban feleségül vette Csupics Zsófiát, akitől öt gyermeke született. Mindketten görögkatolikus vallásúak voltak, a feleség apja, Csupics Emil Esztergomban g.k. lelkészként szolgált. Osztoics 1911-ben került Komáromba, a helyi pénzügyigazgatóság fogalmazói állásába (korábban Beregszászon működött ugyanebben a munkakörben). 

Lovagias ügyek

Párbaj, párviadal, két személynek kölcsönös megegyezésén alapuló s a korbeli
társadalmi felfogás által szentesített párbaj szabályok szerint egymás ellen lefolytatott és életüket vagy legalább is testi épségüket veszélyeztető küzdelme. 

Így szól a Révai Nagy Lexikonának definíciója a párbajról, amelyet a korban eufemisztikusan "lovagias ügynek" is szoktak nevezni.

Fortepan / Magyar Földrajzi Múzeum / Kerekes J. Zoltán

A mostani bejegyzésben komáromi párbaj-eseteket gyűjtöttem össze az 1880 és 1909 közti
időszakból. A blog témájának megfelelően valamennyi viadal egyik, vagy esetleg mindkét résztvevője katonatiszt volt. Figyelemre méltó körülmény, hogy mindegyik esetben kardpárbajt vívtak a felek.