A Nagy Háború hősi halottja: Hecht Károly

Számos alkalommal írtam már az I. világháború hősi halottairól és sajnos sokszor
szembesültem azzal a szomorú ténnyel, hogy sok katonáról szinte alig találni adatokat. Legtöbbjük egyszerű ember volt, földműves, munkás, akik nem igazán hagytak maguk után nyomot az anyakönyvi bejegyzéseken kívül. Hősi halálukról nem számolt be a helyi lap, nem adtak ki róluk gyászjelentést, sokan épp, hogy felkerültek a helyi áldozatokat felsoroló emlékművekre. A most bemutatott katonáról kicsit több adatot sikerült fellelni, sőt még egy rossz minőségű arckép is megmaradt róla. 

Hecht Károly 1885. május 26-án született Komáromban Hecht Simon mészáros és Levit(?) Emma gyermekeként. A rendelkezésre álló adatok alapján úgy tűnik, hogy a középiskola osztályait részben Komáromban, részben Budapesten végezte, inkább rossz, mint jó tanulmányi eredményekkel. A hadköteles kort elérve valamilyen okból nem hívták be rendes katonai szolgálatra, csak póttartalékosként vették állományba. A polgári életben kereskedő volt, házasember, de sajnos feleségét nem tudtam azonosítani. Még a háború kitörése előtt, 1914-ben belépett a Jókai Egyletbe. 

A mozgósításkor, 1914 augusztusában őt is behívták a cs. és kir. 12. gyalogezredbe. Az ezred 25. menetszázadával került ki a frontra, az Uzsoki-szorosnál vívott harcokban esett el 1915. április 12-én, Verhovinabisztra/Határszög falu közelében. 

Fényképe és sorsa megjelent "A magyar hadviselt zsidók aranyalbuma" című kiadványban, emlékét az észak-komáromi zsidó hősi halottak emléktáblája őrzi.  

Fénykép 30.: Lázár Lajos

Ezt a fotóképeslapot 110 évvel ezelőtt, 1915 március 15-én dátumozták Komáromban, majd
postára adták.  A hátulján ez a szöveg olvasható:

Komárom 2. Uri u. 5. 

915 márc. 15. 

Ngs Pápai Manóné urhölgynek

Budapest

VII. Thököly u. 61.

Mit besten grüssen

Lázár Lajos

A fényképen egy harmincas éveiben járó katona látható. Övcsatja szerint a cs. és kir. közös hadsereg valamelyik alakulatához tartozik. Inggallérját szabálytalanul kihajtotta a zubbonya gallérjára, nagyrészt eltakarva azt, de valószínűsíthetően nincs rendfokozata. A zubbony ujján látható egyenes paszomány elárulja, hogy egyéves önkéntesről van szó, aki viszont nem egy magyarországi gyalogos ezredhez tartozik, hanem a sötét színű paroli alapján tüzér vagy műszaki lehet. 

A tunel

A tunel 1902-ben

Komárom Ács felőli végén található egy vasúti átjáró, az igen forgalmas 1-es számú

Budapest-Hegyeshalom vonalat keresztezi a hasonlóan népszerű, és szintén 1-es számmal jelzett főút, amely a Klapka György útban folytatódva szeli át a várost. 

Nem messze a vasúti átjárótól, Ács irányában a pálya két oldalán egy-egy épületrész emelkedik. A vasót felé néző falakat grafitti csúfítja el, az átjáróra néző homlokzatokat bozótos takarja, az egykori ablakokat és ajtókat befalazták.     

A környékbeli idősek csak "tunel"-ként említik az épitményt. Az elnevezés az eredeti funkcióra utal, itt ugyanis eredetileg egy alagút állt. 

A II. világháború hősi halottja: Eduard Österreicher

A korábbi években már több olyan német katonáról megemlékeztem itt a blogon, akik a II.
világháború végén, a Komárom környéki harcokban haltak hősi halált. Közülük hárman, név szerint Franz Marass, Johann Stiglmayr és Josef Kaltenbrunner ugyanazon a napon, január 7-én estek el, pontosan 80 évvel ezelőtt. A környéken zajlott harcok részletes történetét sajnos nem ismerem, de feltűnő hogy valamennyi katona osztrák területről származik, tehát a januárban itt bevetett alakulatok valószínűleg nagyobbrészt ausztriai kiegészítésűek volt. 

Az említett katonák emlékét egyebek mellett az úgynevezett Sterbebildek őrzik: ezeken a német nyelvterületen elterjedt, nyomdai úton sokszorosított halálozási értesítőkön az elhunyt fényképe is szerepelt. 

Most is egy ilyen Sterbebildet szeretnék bemutatni: Eduard Österreicher a korábban említett bajtársaihoz hasonlóan 1945. január 7-én esett el a Komárom környéki harcokban. A nyomtatványból csupán annyi derül ki, hogy halálakor 36 éves volt, családos és civilben molnár vot, valamint egy fűrészlamom és egy gazdaság tulajdonosa. A származására sajnos semmi sem utal, a fentiek fényében csupán feltételezem, hogy ő is osztrák származású lehetett. A Német Hadisírgondozó Népi Szövetség adatbázisában sajnos nem találtam meg Eduard Österreicher nyomát, így személyére vonatkozóan további részletekkel nem szolgálhatok.    

 

Képeslap 13.: Tévnyomat

A tévnyomat a bélyeggyűjtésben használatos kifejezés, amely alapvetően hibásan nyomtatott,
majd forgalomba került bélyeget, vagy más postai nyomtatványt jelölt. Hogy a képeslapgyűjtők körében van-e erre a jelenségre bevett kifejezés azt nem tudom, de ebben az esetben ezt címet találtam megfelelőnek a mai bejegyzéshez. 

A bemutatott képeslap Czike Dénes komáromi könyvkötő, könyv-, és papírkereskedő kiadása. A régebbi olvasóknak a családnév ismerős lehet, korábban volt már bejegyzés a família más tagjairól. 

A cs. és kir. 5. (Radetzky) huszárezred emlékműve.

Talán kicsit szubjektív lesz a mostani bejegyzés, mert igazából ez a kedvenc komáromi háborús emlékművem. Gyerekként sokszor elmentem mellette, iskolából jövet-menet, apai nagyszüleim pedig a Laktanya-közben éltek, így akkor is útba esett az emlékmű, ha hozzájuk mentünk. Így most ennek az emlékműnek a kissé viszontagságos történetét szeretném bemutatni. 

Az emlékmű tervének első nyoma 1928-ból származik: 

A volt cs. és kir. 5. számú (Radetzky) huszárezred tényleges és tartalékos tisztjei november 4-én,vasárnap délelőtt tizenegy órakor a Tiszti Kaszinó nagytermében (IV., Váci utca 38.) értekezletet tartanak, amelynek során az ezred hősi halottainak emlékét megörökítő emlékmű felállítását beszélik meg. Az értekezletet társasebéd követi.

• Budapesti Hírlap, 1928. október24.

A Nagy Háború hősi halottja: Molnár Gyula

Több bejegyzés szólt már Komárom I. világháborús hősi halottairól. Jelenleg több, mint 300 hősi halottról tudok, sajnos számos esetben az adatok hiányosak. Több, mint egy évtizede foglalkozom a témával, éppen ezért nagy öröm, ha egy-egy személyről új információkat tudok meg.  Ez az írás egy ilyen esetről fog szólni.

A hősi halottak kutatása során a tisztek jelentok a "könnyebb esetet". A haderő adminisztrációja róluk általában több információt tárol, e mellett általában a másodlagos forrásokban (hírlapok stb.) több mindent lehet róluk találni. 

Éppen ezért volt különös Molnár Gyula népfelkelő hadnagy esete, őt ugyanis semmiféle katonai veszteségi adatbázisban nem találtam meg. Hősi halálának tényéről a Komáromi Ujságból szereztem tudomást, amely két rövid hírt közölt az esetről.