A II. világháború hősi halottja: Josef Kaltenbrunner

Josef Kaltebrunner tizedes (Obergefreiter) 1911. január 4-én született a Felső-ausztriai
Altmünster mezővároshoz tartozó Neukirchen faluban. Osztrák honfitársaihoz hasonlóan a II. világháború során ő is a német Heer kötelékében vett részt a II. világháborúban. 

Hábosús szolgálatnak részletei, alakulata nem ismert, annyi bizonyos, hogy 1945. január 7-én, három nappal a 34. születésnapja után halt hősi halált a Komárom környéki harcokban. Ugyanezen a napon esett el két másik, osztrák származású német katona, Johann Stiglmayr és Franz Marass is, akikről már korábban megemlékeztem itt a blogon. 

Josef Kaltebrunnert valószínűleg a dél-komáromi Hősi Temetőben hantolták el, számos bajtársával együtt. A temetőben nyugvó német katonákat 1998-ban a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség munkatársai exhumálták. A maradványokat a budaörsi magyar-német katonai temetőben helyezték örök nyugalomra. Kaltenbrunner tizedest nem sikerült azonosítani a feltáráskor, de feltehetőleg azok között volt, akiket ismeretlenként temettek újra Budaörsön. Josef Kaltenbrunner emlékét a budaörsi temető emlékkönyve mellett a szülőfaluja templomkertjében felálltott háborús emlékmű is őrzi. 

A Frigyes főherceg lovassági laktanya tiszti épülete

A komáromi Frigyes főherceg lovassági laktanya építését 1903-ban határozták el. Az építkezés 1907-1908 folyamán zajlott, majd az elkészült épületegyüttest 1909-ben vette birtokba a cs. és kir. 5. huszárezred. A laktanya 1991-ig szolgált katonai célokat, utoljára az "ideiglenesen" hazánkban állomásozó szovjet hadsereg alakulai használták. Ma már Komárom egyik városrésze, a helyiek többsége mai is csak "a laktanya"-ként hivatkozik a Klapka György út - Laktanya köz - Hét vezér utca - Árpád vezér utca által határolt területre. Az eredeti épületek közül néhány még ma is áll, ezek egyike a terület északkeleti sarkán, a Laktanya köz - Klapka György út (akkor még Győri út) kereszteződésénél látható kétemeletes lakóház, amely eredetileg a tisztek és családjaik részére épült. A ház homlokzata 45 fokos szöget zár be a két utcával, előtte egy háromszög alakú kis tér helyezkedik el. A mai bejegyzésben erről az épületről, pontosabban a tér építményeiről fogok néhány szót ejteni. 

Fénykép 23.: Távírász tizedes

A mai bejegyzésben egy Fritz Pál által készített portrét vizsgálunk meg. A felvételen
eg gyalogos tizedes látható, békebeli kék zubbonyban. A mellkasán egy távírász ügyességi jelvényt láthatunk. Ezt a teljesítményjelvényt 1906-ban vezették be, a cs. és kir. távíróezred állományán túl azok a gyalogos és lovas katonák is viselhették, akik sikerrel teljesítették a távírász tanfolyamot lezáró vizsgát. Ennek alapját a Morse-abc ismerete jelentette, de természetesen el kellett sajátítani a rendszeresített szikratávíró, a tábori telefon, valamint az optikai távjelző berendezések használatát is. A jelvény jelenléte egyszersmind megadja a kép kormeghatározásának alsó határát, amely - mint fentebb is olvasható - 1906. 

A Bródzsák

Nem várt helyen, a korabeli budapesti sajtóban akadtam rá arra a két hírre, amelyek a komáromi 12. gyalogezred tábori újságjáról a Bródzsákról számoltak be. Maga a cím a kenyérzsák német nevéből, a Brotsack-ból származik, némileg "magyarosítva" az eredeti kifejezést. Az Elektronikus Periodika Adatbázisban a lap két számára is sikerült rábukkannom. Ezek 1917 május 2-án és 3-án jelentek meg 13-as és 14-es sorszámmal. Az újság elvileg naponta jelent meg, tehát az első számot valószínűleg 1917 április 20-án adták ki. A kézzel írt lapot legalább négy példányban sokszorosították, és az I. zászlóalj mindegyik százada kapott egyet-egyet. A Bródzsákot Gömöri Jenő tartalékos zászlós (február 1-től t. hadnagy) szerkesztette, aki az újság "impresszumában" Gömörgő néven szerepelt. A két rajzoló, Ledérffy és Von Karl kilétét homály fedi, s a két ismert lapszám egyikében sincsenek rajzok. Az EPA-ban szereplő két példányon kívül több számról egyelőre nincs tudomásunk, így az sem ismert, hogy a lap összesen hány kiadást ért meg, az azonban biztosnak tűnik, hogy a Pesti Hírlap jóslatával ellentétben nem lett belőle hadosztály újság.

vitéz Csóka Ernő

Nemrégiben tragikus hirtelenséggel elhunyt  Dr. Szentváry-Lukács János, a Vitézi Rend történetének és tagjainak legavatottabb kutatója. Ezt a bejegyzést az ő emlékének ajánlom!

v. Csóka Ernő (1912-1941)

Csóka Ernő 1912-ban született Győrben. Édesapja, Csóka János Litérről származott, az I.

világháborúban a cs. és kir. 26. gyalogezredben szolgált őrvezetőként. Harctéri érdemeiért elnyerte az I. osztályú Ezüst, kétszer a II. osztályú Ezüst, valamint a Bronz Vitézségi Érmet. Két alkalommal sebesült meg. A háború után Győrben szolgált fogházőrként, 1934-es nyugdíjazásáig. 

Háborús érdemei alapján 1924-ben lett a Vitézi Rend tagja, elsőszülött fiát, Ernőt pedig 1929-ben várományosként vették fel. Ő ekkor a m. kir. veszprém-jutasi honvéd altisztképző és nevelőintézet növendéke volt. Ennek elvégzése után őrmesterként kezdte meg szolgálatát a m. kir. Honvédségben. Szolgálatának pontosabb részletei nem ismertek, csupán töredékes adatokat találtam róla. 1939-ben a hadsereg lőbajnokságán öttusa pisztoly számban II. helyezést ért el 188 köregységgel. Munkájával elöljárói is elégedettek lehettek, mivel 1940-ben Magyra Bronz Érdeméremmel tüntették ki. Ekkor már Komáromban szolgált, ismeretlen időpontban feleségül vette Kőhídi Máriát. 

A csallóközi 59. honvédzászlóalj zászlószentelése Komáromban, 1871-ben.

1871. augusztus 21-én, ma 150 éve szentelték fel Komáromban a csallóközi 59. honvéd
zászlóalj csapatzászlóját. Az évforduló ürügyén most erről az eseményről emlékezek meg. 

Az 1868. évi XLI. törvénnyel megalakult m. kir. honvédség. Ezzel az aktussal beteljesült a magyar társadalom régóta hangoztatott vágya, amely egy nemzeti haderő létrehozására irányult. A valóság azonban nem mindenben követte az álmokat. Egy erős, korszerű katonai erő helyett egy rendfenntartó milíciának szánt szervezet jött létre, amely nélkülözte a tüzérséget, a műszaki csapatokat és a magasabb szintű katonai kötelékeket is. Az 1869-ben megalakult 82 gyalogzászlóalj mindegyike a valóságban egy gyenge század létszámával rendelkezett, a 40 huszárszázad pedig csupán szakaszerejű volt. 

Portré 4. Karl von Kaysersheimb

Kayserheimb őrnagy (MNM)

A Magyar Nemzeti Múzeum online katalógusában találtam ezt a szép felvételt, amely a hátulján olvasható felirat szerint 1868. június 21-én készült és Karl von Kayserheimb hadiműszaki őrnagyot ábrázolja. 

Bár pályafutásában Komárom csak egy rövid, alig két éves megállót jelentett, ennek apropóján azért  érdemes arra, hogy egy kicsit jobban megismerjük életét és katonai pályafutását.