Fénykép 32.: A Bergmayer család

Itt a blogon sokszor lehet szomorú témákról olvasni, hiszen az írások túlnyomó része háborúról, hősi halálról szól.

A mostani kicsit más, békebeli történet. De sok szempontból szomorúbb, mint az eddigiek.

Egy szép családi csoportkép Wittmann Nándor műtermében anya, apa és egy néhány hónapos csecsemő, pólyában. Felirat, információ nincs.

A Nagy Háború hősi halottja: Engel Adolf

Ez is úgy kezdődött, mint sok más kutatás: valami merőben mást kerestem, mikor megakadt a szemem ezen az íráson a Komáromi Ujság 1916-os évfolyamában. A városi temető katonasírjairól szóló írás szerzője név szerint említi Eng(e)l Adolf őrmestert, a 18. számú helyőrségi kórház altisztjét, aki a tudósítás szerint igen sok időt és energiát fektetett abba, hogy a hősi halottak sírjai méltó módon nézzenek ki. 

Tovább böngészve az újság számait, a következő évben már a szegény őrmester nekrológja jött szembe. Ekkor már felrémlett, hogy neve ismerős volt valahonnan: mégpedig az észak-komáromi zsidó hitközség hősi halottainak emléktáblájáról. A korábbi kutatásaim során nem sikerült őt azonosítanom - mostanáig. 

Fénykép 31: Utász csoportkép

A ma bemutatott fotó egy tekintélyes darab: a 19x27 cm-es nagyításon 44 katona látható. A
hordozókarton jobb alsó sarkában Bokor Gyula komáromi fényképész cégjelzése áll. A hátlapon kézírással a Pionier Balogh István felirat olvasható. A fotó tehát az egykori Balogh István utászkatona tulajdona volt, nyilván ő is szerepel rajta, de mivel nem jelölte meg magát, rejtély marad, hogy melyik lehet ő. 

A csoportképen jó egy szakasznyi katona látható, vegyes öltözetben, néhányan díszkabátban (Waffenrock), a többiek zubbonyban. Középen egy zászlós ül köpenyben, nyilván ő a szakaszparancsnok, balján egy őrmester foglal helyet. Rajta kivehető az 1908-as Jubileumi Kereszt, ami egyúttal megadja a fotó keletkezésének alsó időhatárát. 

Az erődök korabeli grafikákon

A most bemutatott grafikákkal talán már sokan találkoztak különféle régebbi, vagy újabb kiadványok
lapjain, esetleg borítóin. Mindhárom igényes alkotás, amely az Öregvár és az Újvár egyes részeit ábrázolja. 

Az első a Magdolna-bástya híres nőalakjáról, a kőszűzről készült, felette a ma is álló őrtoronnyal. 

A következő az Öregvár bejáratát mutatja igen részletesen, még a kapu latin nyelvű építési felirata is jól olvasható rajta.

A harmadik rajz első látásra nem tűnik túl látványosnak, mégis igen érdekes. A rajzoló az Őregvár csúcsán állhatott és onnan rajzolta meg az elé táruló látképet a város irányába. Jól kivehető az Újvár kaszárnyaépületének teteje, messzebb pedig a Szent András-templom látszik és egy másik templomtorony - a katonatemplomé. Az evangélikus templom tornya azért nincs a képen, mert ezt csak 1899-ben építették - II. József türelmi rendelete értelmében az 1798-as felszenteléskor még nem lehetett sem tornya, sem harangja. 

A Nagy Háború hősi halottja: Boross Jenő

A világháború során több katonából úgy vált hősi halott, hogy még a harctérre sem jutottak el. Sokan a hátországban, vagy útban a frontra haltak meg betegség vagy baleset következtében. 

Ez a sors jutott osztályrészül a komáromi Boross Jenőnek is. Boross Jenő 1895. július 2-án született Komáromban, Boross Gyula és Mátray Vilma gyermekeként. A család református vallású volt, az apai nagyapa, Boross Károly szűcsmester a helyi egyházközségben presbiteri tisztet töltött be 30 éven át. A hét gyermek közt Jenő volt a harmadik, egyszersmind a legidősebb fiú. A Boross-família a Vársor utca 4. alatt lakott. 

Jenő tanulmányait a bencés gimnáziumban kezdte, azonban nem volt jó tanuló. Az első és a második évet is meg kellett ismételnie, végül a harmadik évfolyamból kimaradt. Később egy felső kereskedelmi iskolába járt. 

1915 áprilisában egyéves önkéntesként vonult be a cs. és kir. 19. tábori vadászzászlóaljhoz. Halálát tudőbaj okozta, 1915. november 18-án. A komáromi helyőrségi kórházban hunyt el, s a helyi református temetőben helyezték örök nyugalomra. 

Boross Jenő emlékét a református templomban elhelyezett emléktábla őrzi. 

Boross Jenő gyászjelentése (promuseum.sk)

A Nagy Háború hősi halottja: Horján János

A közvélekedés szerint a hősi halott az a katona, aki csatában, ellenséges fegyvertől veszti
életét. A valóságban a hősi halott kategóriája jóval tágabb. Beletartoznak azok is, akik háborús szolgálatuk közben, betegség, vagy baleset következtében halnak meg, és a katonák mellett ide sorolandók például azok a kereskedelmi tengerészek is, akiket hadiszolgálatban alkalmaznak. 

Most egy ilyen komáromi hősi halottat szeretnék bemutatni. 

Horján Jánosról sajnos igen kevés adattal rendelkezem. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy 1893-ban született, valószínűleg Monostoron és feltehetőleg római katolikus vallású volt. Életéről eddig nem sikerült információkat találni, de jó eséllyel már a világháború előtt is folyami matrózként kereste a kenyerét. 

110 évvel ezelőtt, 1915. október 25-én hunyt el, vízbe fulladás következtében, ekkor a Magyar (Királyi) Folyam- és Tengerhajózási RT Baross nevű oldalkerekes vonatógőzösének legénységébe tartozott. A baleset minden bizonnyal Újvidéken történt, mivel holttestét az ottani városi kórházba szállították be, majd a helyi római katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra. 

Horján János emlékét a komáromi városi emlékmű, valamint a monostori I. világháborús emléktábla is őrzi. Ezen kívül szerepelt a  budapesti Haditengerészeti hősi emlékműben elhelyezett, hősi halottakat felsoroló emlékkönyvben is, amelyet sachsenfelsi Dietrich Richárd állított össze. Ez ma már az emlékműhöz hasonlóan nincs meg, de a lista szerencsére fennmaradt. A Hadtörténelmi Levéltárban ugyancsak megmaradtak Dietrich eredeti kutatási jegyzetei. Horján illetőségének ebben Pusztamonostor van feltüntetve, halála időpontjának pedig november 7.  

Zsolt Béla és a Nagy Háború hősi halottja: Vaskó Balázs

Nemrég olvastam el Zsolt Béla önéletrajzi ihletésű regényét, a Villámcsapást, amely egyszersmind érdekes korrajz a világháború lőtti Komáromról. A főszereplő Schwarz András a bencés gimnázium tanulója, belép a diákok között szerveződő Galilei-körbe. A kör egyik tagja V. Balázs, akiről leírja, hogy később Jászi Oszkár köréhez tartozott, ésa mikor elesett a háborúban, Jászi írt róla nekrológot a Világ című lapban. 

Bár a vezetéknevét nem írta ki, viszonyalg könnyű volt kideríteni, hogy Vaskó Balázsról van szól. Az 1894-es születésű harmadéves joghallgató a cs. és kir. 83. gyalogezred 6. századában szolgált mint tartalékos hadapródjelölt. 1915. augusztus 29-én, pontosan 110 évvel ezelőtt halt hősi halált a galíciai Zulice (ma Ukrajna) mellett. Emlékét az evangélikus templomban elhelyezett emléktábla őrzi.