A megtalált emlékmű

Régóta foglalkozom Komárom háziezredével, a cs. és kir. 12. gyalogezreddel. Ezen belül is az
egyik kedvelt témám az alakulat I. világháborús emlékműve, aminek történetét egy korábbi tanulmányomban feldolgoztam. 

Ennek az emlékműnek a története sajnálatosan rövid és szomorú: az eredetileg a Jézus Szíve templom elé tervezett szobrot a Felvidék visszatérése miatt az északi városrészben állították fel 1941. június elsején. Helyszín gyanánt a tiszti palota mögötti parkot szemelték ki, itt korábban Stefánik tábornok szobra állt, amelyet a kivonuló csehszlovák hadsereg elszállított. 

Ez a lépés azonban utóbb végzetesnek bizonyult: a 12-es gyalogezred emlékművét már 1945 májusában lebontatta az újjáalakuló csehszlovák államhatalom. A Berecz Gyula által tervezett, az Öregvár köveiből készült talapzat megsemmisült, a bronz főalakot, Pátzay Pál alkotását a városi múzeumba szállították. A szobor itt évtizedekig pihent háborítatlanul, mígnem a rendszerváltás után átszállították a városháza raktárába. Innen az ezredforduló környékén ismeretlenek ellopták és feltehetően fémhulladékként értékesítették.

Az emlékműről csak néhány fotó és képeslap maradt fenn, legalábbis mostanáig így tudtuk. 

Nemrégiben azonban Prohászka László, kiváló művészettörténész hívta fel a figyelmemet arra, hogy emlékmű főalakjának bronz kismintája a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében található. Pátzay alkotása a katalógusban “Honvédemlék.Komárom.” címmel szerepel, 52.912 leltári számon. 

A közeljövőben igyekszem felvenni a kapcsolatot az MNG munkatársaival, egyrészt hogy tájékoztassam őket az eredeti emlékmű történetéről, másrészt pedig remélem hogy élőben is megnézhetem a szobrot. 

Ez a felfedezés mindenesetre jó alapot szolgáltatna arra, hogy a 12-es emlékmű egyszer újra városunk dísze legyen és emlékeztessen azokra a katonákra, akik az ezred kötelékében harcoltak az I. világháborúban.

A főalak bronz kismintája a Magyar Nemzeti Galéria adatbázisában.

Képeslap 16.: YMCA Komáromban

Komárom egyik emblematikus épülete a tiszti palota, avagy korabeli hivatalos nevén az új tiszti pavilon (Neue Offiziers-Pavillon), amely 1858-1863 között épült, neoromantikus stílusban. Az épületet a helyőrség tisztjei használták, lakó-, illetve szórakozóhelyként. E mellett a város kulturális életének egyik fontos színtere volt, mivel itt működött a Katonai Tudományos és Kaszinó Egylet (Militärwissenschaftlicher und Kasinoverein Komárom) is. Az 1874-ben alapított egyesület rendezvényeit előszeretettel látogatta a helyi polgárság.

Az impériumváltás után a tiszti palotát a csehszlovák hadsereg vette birtokba. Nem sokkal ezután, de még a trianoni békediktátum aláírása előtt az épület egy részét egy amerikai szervezet, a YMCA-ként ismer Young Men's Christian Association, azaz a Keresztyén Ifjak Egyesülete vette birtokba.

Úgy tűnik, hogy a szervezet elősorban a csehszlovák katonasághoz kötődött, az általuk rendezett kultúrprogramokat, illetve angol nyelvtanfolyamot elsősorban az itt állomásozó katonák látogatták. Komáromi működésük nem tartott sokáig: a helyi sajtóban 1920 májusától 1921 októberéig találtam említést a YMCA-ról. A későbbiekben Pozsonyban, Besztercebányán és Losoncon működött a szervezet.

A korabeli fotók tanúsága szerint a tiszti palota épületére több helyre is kitették az YMCA emblémáját a működés ideje alatt.

A szervezet mintegy másfél évig tartó munkája, úgy tűnik nem hagyott különösebb nyomot a város életében.

Éppen ezért kissé furának találom, hogy a bemutatott, 1925-ben kiadott képeslapon a tiszti pavilon egyszerűen “Ymca” megjelöléssel szerepel. Sőt a felvétel sem abban az időszakban készült, amikor a szervezet az épületben működött, hiszen a homlokzaton nem látható a YMCA embléma sem.

Képeslap 15.: A hadbíró képeslapja

Ezt a képeslapot 1900. január 27-én adták postára Komáromban. Ez még egy úgynevezett
hosszúcímzéses képeslap, amelynél a hátlapra csak a címzés és a bélyeg, illetve az esetleges feladó adatai kerültek. Magát az üzenetet az előlapra írták. Itt is ezt láthatjuk, bár a Czike Dénes komáromi papírkereskedő kiadásában megjelent, a legendás kőszüzet ábrázoló lapra csak néhány üdvözlő sor fért rá. Ebben az esetben ez német nyelven íródott, a kézírást, bevallom nem tudtam megfejteni. 

Tragédia a Monostori erődben

1894 nyarán súlyos tragédia történt a Monostori erődben, amely három ember életét követelte. Egy felhagyott kút helyreállítását végző kőműves, a segédje, valamint a segítségükre siető katona vesztette életét, halálukat szén-monoxid mérgezés okozta. A segéd mindössze 16 esztendős volt, a kőműves kilenc gyeremeket és egy állapotos feleséget hagyott maga után. 

Pecsétbélyeg(ek)

A most bemutatott tárgycsoport az úgynevezett pecsétbélyegeké. Idehaza ez talán kevésbé ismert dolog, ezért egy rövid ismertetővel kezdem. 

A 19. század közepén, a nyomdatechnika fejlődésével kezdtek elterjedni a pecsétbélyegek, a korábban évszázadokig használt viaszpecsétek kiváltására. Funkciójuk nagyrészt megegyezett, a ragasztós hátú pecsétbélyegeket jellemzően iratok hitelesítésére, összefűzésére, illetve levelek, esetleg csomagok lezárására használták. Leginkább a hivatali ügyintézések során alkalmazták, hiszen olcsóbb és egyszerűbb volt a használata, mint a viszapecséteké. 

Fénykép 32.: A Bergmayer család

Itt a blogon sokszor lehet szomorú témákról olvasni, hiszen az írások túlnyomó része háborúról, hősi halálról szól.

A mostani kicsit más, békebeli történet. De sok szempontból szomorúbb, mint az eddigiek.

Egy szép családi csoportkép Wittmann Nándor műtermében anya, apa és egy néhány hónapos csecsemő, pólyában. Felirat, információ nincs.

A Nagy Háború hősi halottja: Engel Adolf

Ez is úgy kezdődött, mint sok más kutatás: valami merőben mást kerestem, mikor megakadt a szemem ezen az íráson a Komáromi Ujság 1916-os évfolyamában. A városi temető katonasírjairól szóló írás szerzője név szerint említi Eng(e)l Adolf őrmestert, a 18. számú helyőrségi kórház altisztjét, aki a tudósítás szerint igen sok időt és energiát fektetett abba, hogy a hősi halottak sírjai méltó módon nézzenek ki. 

Tovább böngészve az újság számait, a következő évben már a szegény őrmester nekrológja jött szembe. Ekkor már felrémlett, hogy neve ismerős volt valahonnan: mégpedig az észak-komáromi zsidó hitközség hősi halottainak emléktáblájáról. A korábbi kutatásaim során nem sikerült őt azonosítanom - mostanáig.