Fénykép 23.: Távírász tizedes

A mai bejegyzésben egy Fritz Pál által készített portrét vizsgálunk meg. A felvételen
eggyalogos tizedes látható, békebeli kék zubbonyban. A mellkasán egy távírász ügyességi jelvényt láthatunk. Ezt a teljesítményjelvényt 1906-ban vezették be, a cs. és kir. távíróezred állományán túl azok a gyalogos és lovas katonák is viselhették, akik sikerrel teljesítették a távírász tanfolyamot lezáró vizsgát. Ennek alapját a Morse-abc ismerete jelentette, de természetesen el kellett sajátítani a rendszeresített szikratávíró, a tábori telefon, valamint az optikai távjelző berendezések használatát is. A jelvény jelenléte egyszersmind megadja a kép kormeghatározásának alsó határát, amely - mint fentebb is olvasható - 1906. 

A Bródzsák

Nem várt helyen, a korabeli budapesti sajtóban akadtam rá arra a két hírre, amelyek a komáromi 12. gyalogezred tábori újságjáról a Bródzsákról számoltak be. Maga a cím a kenyérzsák német nevéből, a Brotsack-ból származik, némileg "magyarosítva" az eredeti kifejezést. Az Elektronikus Periodika Adatbázisban a lap két számára is sikerült rábukkannom. Ezek 1917 május 2-án és 3-án jelentek meg 13-as és 14-es sorszámmal. Az újság elvileg naponta jelent meg, tehát az első számot valószínűleg 1917 április 20-án adták ki. A kézzel írt lapot legalább négy példányban sokszorosították, és az I. zászlóalj mindegyik százada kapott egyet-egyet. A Bródzsákot Gömöri Jenő tartalékos zászlós (február 1-től t. hadnagy) szerkesztette, aki az újság "impresszumában" Gömörgő néven szerepelt. A két rajzoló, Ledérffy és Von Karl kilétét homály fedi, s a két ismert lapszám egyikében sincsenek rajzok. Az EPA-ban szereplő két példányon kívül több számról egyelőre nincs tudomásunk, így az sem ismert, hogy a lap összesen hány kiadást ért meg, az azonban biztosnak tűnik, hogy a Pesti Hírlap jóslatával ellentétben nem lett belőle hadosztály újság.

vitéz Csóka Ernő

Nemrégiben tragikus hirtelenséggel elhunyt  Dr. Szentváry-Lukács János, a Vitézi Rend történetének és tagjainak legavatottabb kutatója. Ezt a bejegyzést az ő emlékének ajánlom!

v. Csóka Ernő (1912-1941)

Csóka Ernő 1912-ban született Győrben. Édesapja, Csóka János Litérről származott, az I.

világháborúban a cs. és kir. 26. gyalogezredben szolgált őrvezetőként. Harctéri érdemeiért elnyerte az I. osztályú Ezüst, kétszer a II. osztályú Ezüst, valamint a Bronz Vitézségi Érmet. Két alkalommal sebesült meg. A háború után Győrben szolgált fogházőrként, 1934-es nyugdíjazásáig. 

Háborús érdemei alapján 1924-ben lett a Vitézi Rend tagja, elsőszülött fiát, Ernőt pedig 1929-ben várományosként vették fel. Ő ekkor a m. kir. veszprém-jutasi honvéd altisztképző és nevelőintézet növendéke volt. Ennek elvégzése után őrmesterként kezdte meg szolgálatát a m. kir. Honvédségben. Szolgálatának pontosabb részletei nem ismertek, csupán töredékes adatokat találtam róla. 1939-ben a hadsereg lőbajnokságán öttusa pisztoly számban II. helyezést ért el 188 köregységgel. Munkájával elöljárói is elégedettek lehettek, mivel 1940-ben Magyra Bronz Érdeméremmel tüntették ki. Ekkor már Komáromban szolgált, ismeretlen időpontban feleségül vette Kőhídi Máriát. 

A csallóközi 59. honvédzászlóalj zászlószentelése Komáromban, 1871-ben.

1871. augusztus 21-én, ma 150 éve szentelték fel Komáromban a csallóközi 59. honvéd
zászlóalj csapatzászlóját. Az évforduló ürügyén most erről az eseményről emlékezek meg. 

Az 1868. évi XLI. törvénnyel megalakult m. kir. honvédség. Ezzel az aktussal beteljesült a magyar társadalom régóta hangoztatott vágya, amely egy nemzeti haderő létrehozására irányult. A valóság azonban nem mindenben követte az álmokat. Egy erős, korszerű katonai erő helyett egy rendfenntartó milíciának szánt szervezet jött létre, amely nélkülözte a tüzérséget, a műszaki csapatokat és a magasabb szintű katonai kötelékeket is. Az 1869-ben megalakult 82 gyalogzászlóalj mindegyike a valóságban egy gyenge század létszámával rendelkezett, a 40 huszárszázad pedig csupán szakaszerejű volt. 

Portré 4. Karl von Kaysersheimb

Kayserheimb őrnagy (MNM)

A Magyar Nemzeti Múzeum online katalógusában találtam ezt a szép felvételt, amely a hátulján olvasható felirat szerint 1868. június 21-én készült és Karl von Kayserheimb hadiműszaki őrnagyot ábrázolja. 

Bár pályafutásában Komárom csak egy rövid, alig két éves megállót jelentett, ennek apropóján azért  érdemes arra, hogy egy kicsit jobban megismerjük életét és katonai pályafutását. 

Komárom evangélikus hősi halottai az I. világháborúban

A 20. század elején Komáromban az evangélikus egyházé volt a legkisebb gyülekezet (a
görög katolikus és ortodox felekezetek csak szórványként voltak jelen). Az utolsó, 1910-es népszámláláson 728 fő vallotta magát evangélikusnak. A 700 fősre tehető közösség 13 tagja esett el az I. világháború során, legalábbis ennyi név szerepel az észak-komáromi evangélikus templomban található emlékművön. Az emléktábla felavatásáról eddig nem sikerült közelebbi adatokat találnom, de minden bizonnyal az 1920-as években kerülhetett rá sor. A felvésett nevek mellett rendfokozat és a halál éve szerepel. 

Hírek a múltból 30.: Hősök emlékünnepe Komáromban

Hősök emlékünnepe Komáromban.

Vasárnap délután 5 órakor hatalmas tömeg gyülekezett a hősök temetőjében, hogy az évente szokásos ünnepet megülje. A közönség soraiban ott láttuk a polgári társadalom színe - javát, a katonaság előkelőségeit, az egyes alakulatokat, az iskolákat, hatóságokat, hivatalokat és egyesületeket.

A leventezenekar által intonált Himnusszal kezdődött az ünnepség, majd a róm. kath. vegyeskar kitűnő összetanulásban énekelt egy hazafias dalt. Ezután Surányi Ferenc apátplébános mondott magasszárnyalásu, gondolatokban gazdag, hazafiasságtól izzó, lendületes ünnepi beszédet.

Majd a róm. kath. vegyeskar énekszáma következett Bischoff Géza karnagy kitűnő vezetése mellett.

Ezután Hajnal Alajos százados mondott a katonaság részéről nemesveretü, hazafias beszédet, mely mély nyomokat hagyott az ünneplő közönség lelkében. Beszéde végén elhelyezte a helyőrség koszorúját, a hősök temetőjének nagy keresztjére.

Utána az izr. hitközség helyezte el koszorúját.

A koszorúk elhelyezése után a honvéd altiszti dalárda éneke következett Boldizsár István karnagy vezényletével. A dal messze szállt, hogy mindenki szemébe könnyet csaljon. A dalárda énekszámát követően a levente zenekar a Magyar Hiszekegyet játszotta el Bethlendy Sándor karnagy vezetésével.

Végezetül a diszszázadok és az összes csapatok, valamint a leventék díszszakasza diszmenetben vonult el a megjelent polgári és katonai előkelőségek előtt. Hosszú ideig tartott, amig az ünneplő közönség szétoszlott és hosszú kígyóvonalban megindult a város felé.

Komárommegyei Hírlap 1930. május 31.