2016. január 11., hétfő

Fénykép 11.: Főtüzér(ek)


Ezúttal nem egy, hanem két fényképet mutatok be a posztban. Az első felvétel Paál József  Baross utca 3. szám alatt található műhelyében készült, míg a második Mager Ottó Duna utcai műterméből került ki. Közös bennük, hogy mindkettő egy-egy főtüzért (németül Vormeister-t) ábrázol - a tüzérségnél ez volt az őrvezetői rendfokozat megfelelője. Ugyancsak közös a katonák által viselt irányzózsinór, avagy Vormeister-schnur. Utóbbi egy, a lövészbojtokhoz hasonlóan elnyerhető bojtjelvény volt. A rendfokozatról és a látványos zsinórról megemlékezik önéletrajzi ihletésű humoros regényében Farkas Pál, aki maga is egyéves tüzérönkéntesként kezdte katonai pályáját a közös hadseregben.


A "Vormeister"-ség intézménye a tüzérségnél afféle semleges középlényt alkotott a legénység és az altiszt között. Külső ismertetőjelei a következők: Mindenekelőtt már egy csillagja is van, továbbá fantasztikus és komplikált bojtzsinórzata,amelynek teljes felöltése már állítólag több ügyetlenebb kitüntetettet kergetett egyenesen az őrülésbe. Önkéntes számára a "Vormeister" rangja igen jelentős, a komoly katonai karrierének ez a kezdete.

Farkas Pál: Egy önkéntes naplója 


Az első képen látható főtüzér rejtett gombolású kávébarna zubbonyban van, váll-lapján azonban kivehetők a tüzérjelvénnyel díszített gombok, tehát a felvétel már 1908 után készült, de ezt megerősíti a kép hátulján olvasható dátum is: 1915 III. 14. Irányzózsinórja mellett sípzsinórt és ügyességi jelvényt is visel. A másik katona díszkabátot, waffenrockot (mely ugyancsak kávébarna, buzérvörös hajtókákkal és vállszalagokkal készült, gombjai aranyszínűek)  öltött. A gombok mintázata sajnos nem vehető ki, de mivel a képet Mager Ottó készítette, így azt megtudhatjuk, hogy 1896 előtti a fénykép. Az alsó színes képen látható egy tüzér waffenrock teljes pompájában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése