2020. június 19., péntek

A II. világháború hősi halottja: Franz Köck

A közelmúltban tragikus hirtelenséggel elhunyt György Károlyné Rabi Lenke, Komárom II. világháborús történetének kutatója. Ezt a bejegyzést, mely részben az általa közölt információkon alapul, az ő emlékének ajánlom!

A brit Royal Air Force repülőgépei 1944 folyamán több, mint 1300 darab hajó elleni aknát szórtak le a magyarországi Duna-szakaszra, a hajóközlekedés akadályozása, illetve az úszóegységek rombolása céljából. A "Gardening" fedőnevű műveletet jórészt a RAF 205. Bomber Group Vickers Wellington és Consolidated B-24D Liberator hajtották végre. 
A magyar és német erők természetesen igyekeztek a berepülő gépeket lelőni, illetve a már ledobott aknákat hatástalanítani. A hajózóút megtisztítása azonban nem járt teljes sikerrel, az aknáknak számos hajó áldozatul esett. 
1944 október 11-én hétfőn, Monostornál, az 1772. folyam-kilométernél aknára futott a Bayerischer Lloyd PASSAU nevű vontatógőzöse. A hegymenetben haladó hajóhoz két uszály volt kötve, az egyik üres volt, a másik élelmiszert szállított. A PASSAU a viszonylag sekély vízben nem süllyedt el, de a robbanás számos áldozatot szedett a legénységből. A túlélőket a detonáció hangjára összegyűlt helyi civilek menekítették ki a partra. Az áldozatok közt volt Franz Köck, a Bayerischer Lloyd hajózási társaság tisztje is (az sajnos nem derült ki egyértelműen, hogy ő volt-e a hajó parancsnoka, vagy beosztott tisztként szolgált).


Köszönet a további információkért Ágoston Gézának és Legát Istvánnak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése