2020. július 24., péntek

Hamis pénz Komáromban

Mai bejegyzéssel kicsit ismét a rendvédelem-történet vizeire evezünk, de a numizmatika iránt
érdeklődők számára is tartogat érdekességeket az írás.
A posztban bemutatott borítékon a m. kir. Államrendőrség komáromi kapitányságának bélyegzője látható valamint az "Ismeretlen elkövetőtől őrizetbevett 1 drb hamisnak látszó 2 pengős" felirat olvasható, valamint az 1939 március 23-i dátum. A papírtasak tehát egykor bűnjel tárolására szolgált. Még érdekesebb azonban a borítékkal együtt előkerült irat, amely nem más, mint a m. kir. Állami Pénzverő főmérnökének szakvéleménye a szóban forgó érméről. 
E szerint a komáromi rendőrök által vizsgálatra beküldött kétpengős érem valóban hamisítvány volt. A dokumentum szerint az 1936-os évjáratú pénz utánzatát ón-antimon ötvözetből állították elő öntés útján. A széldíszítést az öntés után alakították ki, a felületet pedig rezezték, majd ezüstözték. A pénzverő főmérnöke szerint a valódi érménél kisebb súlyú hamisítvány minőségénél fogva alkalmas volt a megtévesztésre. A szakvélemény megnevezi az előállítókat is: a budapesti Zeliszka Istvánné és Gál Antal.
A korabeli sajtóhírek böngészése során mindkettejükről sikerült további információkat találni: Zeliszkáné bűnözői karrierje 1933-ban kezdődött, amikor lakatossegédként dolgozó férjét pénzhamisításért letartóztatták. Az asszony a férje által otthon elrejtett hamisítványokkal akart bevásárolni, de lebukott. Később azonban maga is megpróbálkozott a hamis pénzek készítésével. 1937-re már egy kisebb bűnbanda alakult köré, akik részt vettek a hamis érmék készítésében és terjesztésében, ennek tagja volt az említett Gál Antal is. A rendőrség végül 1937-ben felszámolta a hamisítók bandáját, Zeliszkáné egy éves börtönbüntetést kapott. 



A 8 órai Újság így számolt be az esetről:

A pénzhamisító-dinasztiát egy festőművész látta el hamis két pengősökkel

Hurokra került a banda utolsó tagja is

— A 8 Órai Újság tudósítása —

Hónapokkal ezelőtt a 8; Órai Újság beszámolt, annak a pénzhamisító bandának. a letartóztatásáról, amelynek vezére Zelicska István volt. Zelicskáék évtizedek óta ismeretesek a rendőrségen. Valóságos pénzhamisító dinasztiát alapítottak. Egy ügyes kifutófiú magánnyomozása leplezte le legutóbb a pénzhamisítókat, akik még a börtönből is összeköttetést tartottak fenn egymással és főként hamis két pengősöket hoztak forgalomba. Tizennégytagú társaság működött, akiknek főhadiszállása egy Hungária-úti kávémérésben volt. A kávé- mérés tulajdonosa, egy szakácsnő organizálta meg a bandát, de letartóztatásuk után nem sikerült megállapítani, hogy tulajdonképpen hol gyártották Zelicskáék a hamis két pengősöket.

Egyetlen láncszem hiányzott csak a szakácsnő vadházastársa, ifj. Gál Antal kőműves, szintén ismert pénzhamisító, akinek azonban sikerült kibújni a detektívek gyűrűjéből.

Tegnap éjszaka egy polgári ruhás rendőr a Hungária-körút együk csapszékében felismerte ifj. Gál Antalt. Követte, majd igazolásra szólította fel s mikor bekísérte az őrszobára, egész csomó hamis kétpengősi találtak nála. Ifj. Gál Antalt letartóztatták. Hogy honnan kapta a kétpengősöket, arra nézve nem akart választ adni, de a zsebében találtak egy levelet, aminek alapján ma hajnalban detektívek mentek ki Gálligetre. Gálligeten a nyaralótelep szélén egy kis házban lakik Hauser Antal festőművész. Kis műterme van és főleg portréfestőnek ismerik a környéken. A detektívek körülfogták a házat, behatoltak a műterembe és mikor átkutatták: a műteremhez falazott kis fülkében sikerült is megtalálni a kétpengősöket gyártó műszaki berendezést. Nagy halmaz frissen hamisított kétpengőst foglaltak le és Hauser Antalt behozták a főkapitányságra. Itt aztán kiderült, hogy gyártotta éveken keresztül a hamis pénzt Zelicskáék részére. Közte és Zelicskáék között, mint összekötő, ifj. Gál Antal szerepelt. Ötven százalékra dolgozott a hamispénz terjesztőkkel. Ő maga gyártotta a pénzt, Zelicskáék forgalomba hozták és minden hónap régén elszámoltak egymással. Hauser Antalt letartóztatták és ezzel a banda utolsó tagja is rendőrkézre került.

8 Órai Ujság, 1937. május 14.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése