2024. március 12., kedd

Fénykép 28.: Viszlát, Iván!

Azt hiszem 1945 utáni témával eddig nem nagyon foglalkoztam a blogon. Ez most megváltozik :)

A felvétel egy nyugati sajtóban megjelent fotó, a hátoldali felirat szerint 1959 márciusában publikálták. A szöveg szerint egy, a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok létszámcsökkentéséről szóló írás illusztrációjaként szolgált. A helyszín elvileg Komárom, a képen látható igen nyáriasan öltözött emberek alapján szerintem nem 1959 tavaszán, hanem inkább az előző év nyarán készülhetett a felvétel. A két szakasznyi, rezesbandára menetelő szovjet katona eszerint egy búcsúünnepség része lenne, annak alkalmából, hogy ők elhagyják Magyarországot. Ezt az információt a kép alapján se megerősíteni, se cáfolni nem tudom, viszont a Nemzeti Képarchívumban találtam hasonló eseményen készült, 1958 márciusára datált felvételeket. 

Amit nem sikerült kiderítenem - és ebben számítok az olvasóközönségre - az az, hogy a városon belül hol készülhetett a fénykép? A város alaposan átalakult 1959 óta, de az idősebbek közül talán valakinek még ismerős lesz a helyszín. Jó eséllyel persze a Klapka György út - Mártírok útja vonalon lehetett a felvonulás, de azon belül vajon hol?




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése