Zászlósorsok

A mai bejegyzés apropóját az alább látható fénykép adja, amelyet Legát István gyűjtő bocsátott rendelkezésemre. A felvétel néhai Csukás József, I. világháborús veterán hagyatékában maradt fenn, ő maga a térdelő sorban középen látható, jobbról a harmadikként. A nyakában egy szakaszlámpa lóg. Nagy valószínűséggel a cs. és kir. 12. közös gyalogezred egyik menetzászlóaljához tartoznak a katonák, a fejük felett látható zászló pedig egy úgynevezett menetzászló. Ezeket a különféle kivitelben készült, nem hivatalos zászlókat magánszemélyek, egyesületek adományozták a frontra induló menetalakulatoknak, amelyeket a veszteségek pótlására szántak.

A Komáromi Ujság 1915 február 18-i számában találtam rá erre a sajtóhírre, ami valószínűleg a fotón látható zászló adományozásáról szól.

Zászlóátadás. A Komáromi Leány Egyesület, amely a háború kitörésétől fogva egy percre nem szüntette meg működését és szinte csodálatraméltó munkásságot fejtett, ki a hadba induló katonáknak téli ruhával való ellátására, mindenre kiterjedő figyelmét e kétségtelenül legfontosabb teendőn kívül másra is fordította. A hadba induló katonák ugyanis több ízben lobogóért keresték meg az egyesületet, amely, amikor erői megengedték, egyszer sem tagadta meg e kérelem teljesítését. A harmadik lobogót, gyönyörű, nehéz selyem zászlót, amelyet az egyesület egyik szerény, de annál munkásabb és fáradhatatlanabb tagja készített, szombaton este adta át katonáinknak Weisz Kornélia, lapunk kiváló munkatársa. A gyönyörű lobogón ez a felírás ékeskedett: »A magyar ver minden csöppje drága gyöngyöt ér!«

A hivatalos ezredzászlókat az ősi szokásnak megfelelően a mozgósított alakulatok már 1914-ben magukkal vitték a frontra. Ekkoriban a közös hadseregnél az 1859 M ezredzászló volt rendszeresítve. Ezeknek a gyakran több évtizedes relikviáknak a szállítása és őrzése azonban nagy terheket rótt a csapatokra, épp ezért a hadvezetés 1915 nyarától az ezredzászlókat visszavonta a frontról és a pótkeretekhez helyezte el őket. A komáromi tizenkettesek ezredzászlója augusztus végén tért haza. A fogadási ceremóniáról természetesen a helyi sajtó is beszámolt:

Visszajött a zászló.

A 12. gy. e ezredzászlajának hazahozatala.

A dúló csaták nagy emléke, szeretett hős háziezredünk dicső, történelmi múlttal bírt ezredzászlaja elhagyta a csatateret. Kivált ezredétől, hogy itthon hirdesse annak dicsőségét, hősiességét, önfeláldozó hazaszeretetét, életük-vérükkel vívott diadalaikat, győzelmeiket. Az ezredzászló elhagyta eredeti rendeltelésének helyét.
Oly bátorítólag oly lelkesítőleg csatára buzdítólag nem leng a vérrel szentelt, harcedzett, tépett-rongyos, de dicső zászlónk. A mai harcászati mód teljesen nélkülözhetővé teszi a zászlót. Hol a technika és a taktika vívja harcát a nyers erőtömeg felett, ott csak gátlólag hathat a zászló a csapatok mozgásában és egyéb tevékenységében.
Számtalan indok késztette a legfelsőbb hadvezetőséget arra, hogy az ezredeknél levő zászlókat hadtesteik rendelkezésére bocsássa. Április 20 ika körül vált meg a >vasbrigád< zászlajaitól. A felsőbb hadvezetőség helyezte el az ezredzászlót, míg végre augusztus 19 én a a pótkeretzásztóalj rendelkezésére juttatta.
A zászlót hozó csapat csütörtök d. u. 4 órakor érkezett be az újvárosi pályaudvarra.Ünnepélyes fogadtatására Zulawski Andor százados vezénylete alatt, díszszázad vonult ki. A díszszázad zászlóstisztje Danetschek főhadnagy, szakaszparancsnokai dr. Iliás hadnagy, Raberskorn zászlós és Weiss őrmester voltak. Kinn voltak azonkívül a zászló fogadtatásánál az ezred tisztikarának itthonlevő tisztjei és nagyszámú
érdeklődő közönség. A díszszázad tisztelgése után a zászlót Lében Ödön ezredes lelkes beszéd kíséretében koszorúzta meg. Harsogó zeneszó mellett vonult be Komáromba a díszszázad a megkoszorúzott zászlóval, melyet a pótkeret zászlóalj parancsnoksági épületében helyeztek el.
Ott vár a diadalmainkat, győzelmeinket hirdető ezredzászlónk, hogy mielőbb a díszszázad élén kivonulhasson a hős, a diadalt aratott, a győzelmes békét, vívott ezredének szerencsés visszajöttének fogadására.

Komáromi Ujság. 1915.08.26.

A frontra kikerült menetzászlókat azonban ekkor nem hozták haza, mivel nem minősültek hivatalos jelvények. Ezeknek a nagy gonddal készített zászlóknak különféle sors jutott osztályrészül. Sok helyen ezekkel töltötték be a hátravont lobogók helyét, némelyik sok viszontagságot megélve a háború végén hazakerült, és az alakulat egykori tagjai őrizték. Néhány ilyen menetzászlót ma is őriz a Hadtörténeti Múzeum. Egy komáromi menetzászló sorsát azonban ismerjük. Ezt szintén a Komáromi Leányegyesület készítette a 12. gyalogezred egyik menetzászlóalja számára 1916 elején. Keszegh Sándor, az ezred 19 esztendős egyéves önkéntes szakaszvezetője 1943-ban így írta le a nekik adományozott menetzászló végzetét:

A Komáromi Leányegyesület zászlaja [...] vígan lobogott ki a kocsinkból. Mikor lövészárokba vonultunk, szétszaggattuk s felosztottuk egymás között. Első halottunk, szegény Kiss István szobafestősegéd sírba vitte magával. Tudom, hogy a zászlóból egy darab jutott a marhakocsimban utazó báró Jeszenák Janinak, Tepliczky őrmesternek és Bangha Andrásnak is. Nem hoztunk szégyent a zászlóra.