A következő bejegyzés aktalitását a jelenlegi időjárás, illetve a jég adja. Az alábbi beszámoló a Vízügyi Közlemények című szaklapban jelent meg 1912-ben, az 1903 januárjában a Vág Kamocsa és Komárom közti szakaszán végrehajtott jégrobbantásokról. A szerző Szurányi Gyula mérnök, aki akkor a Dunabogdányi és visegrádi m. kir. kőbánya kincstári kezelőségének alakalmazásában állt.
A blog témájába azért illik bele, mert - mint alább olvasható - a robbantási műveleteket a Komáromban állomásozó cs. és kir. 13. utászzászlóalj katonái hajtották végre. A katonaságot gyakran igénybe vették ilyesféle feladatokra, még a későbbi évtizedekben is. A Dunán utoljára 1964-ben kellett jeget robbantani, de a közönség előtt talán az 1956-os jeges árvíz eseményei a legismertebbek.
A beszámolóban név szerint említett két utásztisztről is próbáltam adatokat találni: muthambergi Kapeller József (Joseph Kapeller von Muthamberg) alezredességig vitte, az I. világháborúban is szolgált. Braun Ferencről (Franz Braun) csak annyit tudtam meg, hogy 1908-ban még ugyanennél az alakulatnál szolgált hadnagyként.
Az Országos Vízépítészeti Igazgatóság 1903. jan. 3-án a Vágon keletkezett jégtorlaszoknak robbantással
való megbontását rendelte el. A
munkálatok végrehajtásához engem küldtek ki s ezért jan. 5-én Komáromba mentem,
hogy onnan a katonai utász-zászlóaljtól kiküldendő tisztekkel és katonai kirendeltséggel
a torlódások színhelyére utazzam. A 13-ik utász-zászlóalj parancsnoksága a
munkálatokban való részvétellel Kapeller József utász-századost és Braun Ferencz
utászhadnagyot bízta meg s nevezettek mellé segítségül 4 altisztet és 4
közlegényt vezényelt ki. Minthogy a lövőszertárban történetesen dinamit-készlet
nem volt, a robbantó munkálatok sürgősségére való tekintettel abban állapodtunk
meg, hogy ekrazittal indítjuk meg robbantó-műveleteinket s időközben a
munkálatok folytatására I. osztályú dinamitot rendelünk a Nobel Dynamit részvénytársaság
pozsonyi gyárából.
A robbantó és gyújtó anyagoknak útnak indítása után
felszereltettünk három ladikot s a legénységgel együtt kirendeltük az apáli
sziget fölött volt első torlaszhoz, mely január hó 6-án reggel 9 órakor
robbantás nélkül elindult, de a komáromi Vághídnál ismét megakadt. E torlasz
lezajlása után összes készleteinkkel és a polgári, valamint a katonai munkaerővel
a keszegfalvai zsiliphez, illetve szivattyútelephez mentünk, melytől felfelé 70 km hosszban, helyenként a
mederfenékig érő torlódás volt, alatta 400 m hosszban 30—50 cm vastag színjég, illetve
síkvíz. A síkjeget részint egyes lövésekkel bontottuk meg, részben pedig 7,
egyenként 2 illetve 3 kg-os kapcsolt aknával, melyek az előrevágott lékeken át
2,0—2,5 m-re süllyesztve a jeget mindenfelé annyira megrepesztették, hogy még
aznap mintegy 400 m hosszúságban és a folyó egész szélességében elvált a torlasztól és kisebb nagyobb táblákban leúszott. Január hó 6-án
összesen felhasználtunk 53,5
kg ekrazitot, mely 0,5, 1,0 és 1,5 kg-os
négyzetkeresztmetszetű pléhszelenczékben volt elhelyezve.
Január hó 7-én 70-80 m hosszú 50 m széles, fenékig érő
torlasz robbantását végeztük; ez a torlasz teljesen elzárta a folyó sodrát. E
czélra 6—6 kapcsolt aknát egymástól 6- 10 m távolságban, sakktáblaszerűen elhelyezve sütöttünk
el, hozzá 36 kg
ekrazitot használtunk fel. A lövések süllyesztő mélysége 25—30 m volt, az
elfojtáshoz jégtuskókat és jégtörmeléket alkalmaztunk. A hatás a torlódás
teljes megbontásában nyilvánult, anélkül azonban, hogy a jégtömeg helyéből
elmozdult volna. Ennek oka nézetem szerint abban rejlett, hogy egyrészt a Duna
áradó vize visszaduzzasztotta a Vág folyó vizét és ekként jelentékenyen
csökkent a folyás sebessége, másrészt pedig az említett fenékig érő torlódás a
folyó sodrát más irányban terelte el. A bajon segítendő, az utásztiszt urakkal
egyetértve abban állapodtunk meg, hogy ladikjainkkal folytatjuk a bontó munkát,
a mit akként hajtottunk végre, hogy vízi járóműveinknek ringó mozgásával
állandóan hullámzásban tartottuk a vizet, miáltal kezdetben csak egyes darabok
váltak el a torlódástól, későbben pedig megmozdult az egész tömeg és lezajlott.
A töltések elsütését állandóan durranó gyújtózsinórral végeztük, mely drága ugyan,
de tökéletesen helyettesíti az elektromos gyújtást.
Január hó 8-án és 9-én, a
folyó sodrát követve, kapcsolt lövésekkel folytattuk a megkezdett csatornának
robbantását és e napokon, ladikjaink fent leírt műveletével kapcsolatosan,
sikerült mintegy 520 m-t megbontani s útnak indítani. Ekrazitfogyasztásunk 50,5 kg volt. Január 9-én
délben a keszegfalvai zsilip- és gátőr jelentette, hogy telefon útján kapott
értesülés szerint a Kamocsáig terjedő legfelső jégtorlasz megindult. Ez óriási
nyomásával annál könnyebben mozdíthatta meg a robbantás alatt álló jégtorlaszunkat,
mert fenékig érő részeit két helyen eltávolítottuk és széles csatornát
nyitottunk a felülről érkező jég lefolyására. E hírre kimentünk a Vág partjára,
s figyelemmel kísértük a lezajló óriási jégtömegeket, melyek nagyobbára színjégből
valók voltak és 50—60 cm-nél erősebb jégtáblákból és egybefagyott jégtuskókból
állottak.
Időközben Komáromból jelentették, hogy az összes jég a Vághídnál megakadt, a robbantó műveletek folytatására azonban szükség nem volt, mert január hó 10-én reggel az összes jég eltakarodott s a megáradt Dunán akadálytalanul zajlott le. Összesen elhasználtunk 140 kg ekrazitot, 400 m durranó gyújtózsinórt, 75 drb 2 grammos lövőkupakot és 65 drb kapcsoló sárgaréz-hüvelyt. A robbantások összes költsége 2210 K 40 fillérre rúgott. Ha tekintetbe veszszük, hogy összesen mintegy 50,750 m² jeget robbantottunk ki, 1 m²-re 4,5 fillérnyi költség esik, a mi aránylag elég drága, de megokolást talál a kényszerűségből alkalmazott költséges ekrazitban. E robbantások alkalmával azt a tapasztalatot tettük, hogy az ekrazit alkalmazása jégrobbantásokra igen czélszerűnek bizonyult, mert készen szelenczékbe töltve áll rendelkezésre, minélfogva a töltés hosszadalmas munkája teljesen elesik. Meggyőződtem továbbá arról is, hogy kellő ladikparkkal, elegendő számú anyagkészlettel felszerelve, hathatósan, illetve a siker némi reményével lehet védekezni a jégtorlaszok ellen, ha idejekorán és a legnagyobb erélylyel indítjuk meg a szükséges robbantó munkálatokat, melyeket a ladikok jégtörő munkájával czélszerűen támogathatunk.
Időközben Komáromból jelentették, hogy az összes jég a Vághídnál megakadt, a robbantó műveletek folytatására azonban szükség nem volt, mert január hó 10-én reggel az összes jég eltakarodott s a megáradt Dunán akadálytalanul zajlott le. Összesen elhasználtunk 140 kg ekrazitot, 400 m durranó gyújtózsinórt, 75 drb 2 grammos lövőkupakot és 65 drb kapcsoló sárgaréz-hüvelyt. A robbantások összes költsége 2210 K 40 fillérre rúgott. Ha tekintetbe veszszük, hogy összesen mintegy 50,750 m² jeget robbantottunk ki, 1 m²-re 4,5 fillérnyi költség esik, a mi aránylag elég drága, de megokolást talál a kényszerűségből alkalmazott költséges ekrazitban. E robbantások alkalmával azt a tapasztalatot tettük, hogy az ekrazit alkalmazása jégrobbantásokra igen czélszerűnek bizonyult, mert készen szelenczékbe töltve áll rendelkezésre, minélfogva a töltés hosszadalmas munkája teljesen elesik. Meggyőződtem továbbá arról is, hogy kellő ladikparkkal, elegendő számú anyagkészlettel felszerelve, hathatósan, illetve a siker némi reményével lehet védekezni a jégtorlaszok ellen, ha idejekorán és a legnagyobb erélylyel indítjuk meg a szükséges robbantó munkálatokat, melyeket a ladikok jégtörő munkájával czélszerűen támogathatunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése